Pénteken volt épp egy hete, hogy lemondott Hosni Mubarak elnök, sokak szerint ekkor győzött az egyiptomi forradalom. Ezt ünnepelte a sokszázezres, talán néhánymilliós tömeg aznap este Kairó utcáin, leginkább a Tahrir téren. Nem kérdés, hogy történelmi pillanatok ezek, nagyon fontos megérteni, hogy mi miért történik, ezen dolgozunk - hogy mire jutunk, majd kiderül a filmből. Most arról írunk, ami a filmből kimarad, mert nemhogy nem foroghatott a kamera, örültünk, hogy ép bőrrel megúsztuk. Esztert brutálisan molesztálták, mindkettőnket majdnem agyonnyomtak, úgy kellett kimenekíteni a tömegből. Azóta kiderült, hogy több mint 20 férfit őrizetbe vett a rendőrség, mert több nőt is zaklattak ugyanott, ugyanekkor. Leírjuk mindketten, mire hogy emlékszünk. 

András:

Ezt a sztorit nyilván Eszter szenvedte el, engem nem akart megdugni senki, max a zsebeimet tapogatták, hátha akad benne valami érték, de amikor odanéztem, gyorsan felkapták a kezüket, mint az öcsém a vízipólómeccsen, miután beckként a víz alatt meghiusította a center akcióját, de már kinn is a keze a vízből, jelezvén, hogy ő aztán semmit sem csinált - tudjátok, ilyen a vízilabda, bárhogy is, én a vízilovakkal vagyok. 

Próbálom valahogy elütni ezt az egészet, mert tényleg rettenetes élmény volt. Eszter utána percekig remegett.

Ha nincs két-három segítő kéz egy emelvényről, végünk van. Úgy hömpölgyött a tömeg, mintha egyetlen test lenne, olyan szorításban tartva minket, és nyilván nemcsak minket, hanem mindenkit, amiből egyszerűen nem lehetett kitörni. Ha boldogan ünnepeljük a népünkkel, hogy megbuktattuk a kormányt, talán nem is akarunk kitörni, de túl azon, hogy épp csak egy sarokkal arrébb akartunk jutni, hogy betérjünk egy utcába, ahol várt ránk valaki, egyetlen fehér párként is elképzelhetetlen lett volna akár csak egy perccel tovább egy helyben maradni. Eszterrel végig fogtuk egymás kezét, eleinte pont azért, amiért mondjuk a Szigeten fogja egymás kezét két ember a tömegben, hogy ti. ne veszítse el egymást. Aztán később ugyanezért, csak épp a tét változott meg egyetlen pillanat alatt: ha elszakítanak egymástól, Esztert kicsinálják. Két-három másodpercenként nyúlt valaki a melléhez, a fenekéhez és a lábai közé, eleinte csak felszisszent és hátrafordult, aztán volt, hogy felsikoltott, annyira fájt neki. 

Párhuzamosan kérleltük, kértük, majd ordítottuk a körülöttünk folyamatosan váltakozó összetételű fiúcsapat legközelebb álló tagjainak, hogy hagyják abba. És volt, aki abbahagyta. Volt, aki elnézést kért. De a rémálom nem ért véget. Nyilvánvaló volt, hogy ez az egész nem személyes, nincs benne az égvilágon semmi személyes, egyszerűen arról van szó, hogy itt van egy szép fehér lány, amilyet még életükben nem láttak ilyen közelről, és ők bizony - ki látja? senki! mi történhet? semmi! - megfogdossák, ahol érik. Elvégre sem a vallásuk, sem a száz egyiptomi férfira eső fehér nők száma, sem a kultúra nem valószínűsíti, hogy lesz még ilyenre alkalmuk valaha. Ez persze már csak utólag vezethető le ilyen szépen, ott maga volt az elállatiasodott küzdelem, senkinek sem kívánom, annál is inkább, mert nem egy elfojtott vágyaktól fűtött, kiéhezett, vad tinédzser nyomult Eszterre, hanem legalább száz, tíz iszonytatóan hosszú perc leforgása alatt. Azt hiszem, soha nem fogom megtudni, mit élt át a kollégám.

Eszter:

Forgatasaink elso napja altalaban talalkozokkal, puhatolozassal, gondolkodassal, az ut faradalmainak kipihenesevel telik. Ma erkeztunk Kairoba, a Tahrir tertol korulbelul ketszaz meterre bereltunk szobat egy kis hotelben. 5 evvel ezelott voltam itt utoljara, ismerem az utcakat, az emberek mentalitasat, szeretem Egyiptomot. Ma ujra szazezrek gyultek ossze a Tahrir teren, mar az odavezeto utcakban is hemzsegtek a zaszlok, a nemzetiszinu fejpantos, lelkes fiuk es lanyok. Nehez hetek vannak mogottuk, van mit unnepelni. Az euforia ilyenkor atragad az emberre, olyan erzes volt a ter fele setalni, mint tavaly nyaron Johannesburgban a VB nyitomeccsenek napjan. Felelemerzet nelkul indultunk a Tahrir ter tuloldalara, mert ott beszeltunk meg talalkozot egy egyiptomi baratunkkal, hogy egyutt dolgozzunk ma este. Ugy setaltunk be a tuntetok koze, mintha a Sziget Fesztivalon a Nagyszinpad elott probalnank utat torni magunknak. Fogalmunk sem volt rola, hogy nem veletlenul vannak korbekeritett reszek noknek, bele is utkoztunk egy ilyenbe, bosszankodtunk, hogy ketten nem jutunk at, elkesunk a talalkozorol.

Sodrodtunk tovabb, es mire felfogtuk, hogy csak ferfiak vannak korulottunk, mar keso volt. Meg akkor sem aggodtam, mikor az elso kez megfogta a fenekemet. Persze, szar erzes, de ez otthon egy szorakozohelyen is siman elofordul. Gondoltuk, ha mostantol Andris elott megyek es fogom a kezet, megusszuk a tovabbi kellemetlensegeket. Hulyek voltunk, csapdaba kerultunk, olyan szorosan fogtak kozre minket a ferfiak, hogy se elore, se hatra nem volt menekves. Egyre tobb kezet ereztem a testemen. Agresszivan markolasztak. Probaltam arra fordulni, ahonnan a tamadast ereztem, szitkozodtam angolul, azt hittem ez majd mukodik. Egyre tobben fogdostak, fogyott a levego, tudtam, hogy nem szabad panikba esni, nem szabad hagyni, hogy elsodorjanak minket egymastol. Ha elsodornak, ramveti magat az agressziv tomeg es a forgatas elso napjan ugy vegzem majd, mint a CBS riporternoje, akit gyakorlatialg nyilvanosan megeroszakoltak.

Valoszinuleg az is pont igy kezdodott, aztan elsodortak a ferfi kollegaitol... Mar lattuk magunk elott par meterre a korlatot, amin ha sikerul atmasznunk, valoszinuleg megmenekulunk. Andris mogottem volt vegig, szoritottam a kezet, ha egy pillanatra el kellett engednem, kapkodtam utana. Ilyenkor megfogtam valamelyik tapogato kezet, probaltam lerazni oket magamrol, hiaba. Egyszer sikitottam is. Olyan erosen csipkedtek a mellemet, kapartak, markolasztak mindenhol... Fogalmam sincs, mennyi ideig voltunk bent. Probaltam folfele nezni, lelegezni es arra koncentralni, hogy ne essek panikba, ne keruljek a foldre, mert akkor vegem. Aztan egy ferfi felemelt a korlatra, kirangatott a duhongo tesztoszteron erdobol, Andris hatulrol nyomott felfele. Vegul ot is kihuztak. Ketten voltunk, megvolt mindenunk. Remegett kezem labam a megalaztatastol. Azt csak egy no tudja, hogy milyen erzes, ha illetektelen kezek markolasszak a husat es meg akarjak baszni. Az egyik fiut arcon vagtam, kesobb, mikor mar "tul voltunk rajta", sajnaltam, hogy nem huzhatok be legalabb meg egynek. Agressziot, duhot, kiszolgaltatottsagot ereztem.

Gondolkodtam, hogy leirjam-e? Biztos azt gondoljak majd sokan, hogy minek mentem oda. Ez a munkam, most eppen az egyiptomi forradalom hatteret szeretnenk elmeselni. Szenvedelyesen szeretem ezt a munkat, tudom, hogy veszelyekkel jar, mint ahogy azt is, hogy nem lehet mindig szerencsenk. Pedig most is az volt.

window.fbAsyncInit = function() { FB.init({ appId : '217136951693260', autoLogAppEvents : true, xfbml : true, version : 'v10.0' }); };
-->

A bejegyzés trackback címe:

https://onthespot.blog.hu/api/trackback/id/tr332675328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.20. 22:25:53

@Husi_Laci: tehát sérültekre hivatkozol bizonyítékként...
amúgy az értelmi fogyatékosok között sincs túl sok erőszakos...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.20. 22:26:41

miért is hivatkozol rájuk? hogy tudatosan agresszív lehess?

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.20. 22:26:44

@F173: ez baromság. fiúkoleszokban szoktak félmeztelen lányok mászkálni nagyobb bulik nélkül is (besurranva), sőt a fürdőkben is zuhanyoznak meztelenül. ha ez nem egy roma kolesz és minimum gimi vagy egyetem, akkor nem lesz baja 99,99%ban. láttam ilyet

Viktus 2011.02.20. 22:27:11

@Idet:

Aham biztos tuti célpont lesz a turistáknak, ha végigdugják őket a nagy innováció közepette :D bár az 50-es német hölgyeknek biztos bejön majdan.

Idet 2011.02.20. 22:27:35

@Husi_Laci: Ha te nem vagy az, én akkor inkább az vagyok.

Méricskéled a lelket (bár lehet, hogy szerinted nincs is, de akkor mi a bánatos nyavalyával foglalkozik a pszichológia?!)egy sublerral? Freud orvosi tanulmányokat folytatott, Bécsben és Párizsban is, ami abban a korban tudományosan elérhető volt, azt ő megszerezte.
"Objektív" az a tudomány, ahol a kísérletet a kísérlet végrehajtójának jelenléte befolyásolja? Az objektivitás már nem fedi azt a jelentést, amit a 19.sz.-ban és még a 20.sz. elején is tulajdonítottak neki.

Idet 2011.02.20. 22:30:02

@Husi_Laci: Jóllehet egy pár kémiai felfedezést köszönhetünk neki.

Jofiu 2011.02.20. 22:30:40

Eszter es Andras, tetszik amit csinaltok es ahogy csinaljatok, ezert tegyetek meg valamit legyszi.
Ne menjetek barhova es ne menjetek bele barmibe.
Az, hogy sok mindent lattatok es sokfeleben benne voltatok az hamis biztonsagerzettel tolthet el, mikozben sokszor csak szerencsetek volt. Es egyszer jon majd mikor nem lesz szerencsetek, most majdnem ilyen lett.

Sok erdekes hely van ahova menni lehet, nem kell feltetlenul belemenni a surujebe.

Kairo plane nem eri meg. Ami erdekes maradt es nem romlott le a szanalmas szintre, az nem egyensulyozza a sok ramenos ugyeskedo alakot. Ahogy a tunteteseken viselkedett a tobbseg, az alapjan rendes nepseg, de aki szar alak, az nagyon szar alak, nulla gatlassal.
Az mar gaz, ha egy helyen barki, hansulyozom mindenki, aki megszolitott erdeklodest mivelve az valojaban valamit akart tolem. Van aki ketszer is probalt atverni a hazugsagaval, csak hogy valamit ramsozhasson, 1.5 oran belul, ugyanott. Annyi erdeklodes nem volt benne, hogy megjegyezzen. Vagy aki 200m-en keresztul lohol utanam es szolongat pedig mar intettem, hogy nem erdekel, de csak azert is, es csak egy arcaba kialtott 'FUCK OFF'-ra huz el. Tul sok a problemas alak. Amit a korulmenyek magyaraznak, de felmentest nem adnak ra.

Szerencsetek volt, legyetek ovatosak.

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.20. 22:30:50

@nexialista: az agresszió minden ősünk hagyománya. rokonaink a csimpánzok kannibálok és más fajok agyát is eszik, nemierőszakolnak. mi kiirtottun minden más emberi fajt, utána a velünk azonos indiánokat, ausztrálokat szépen sorjában. ez a civilizációnk, egyre nagyobb kontroll alatt de ölünk, verekedünk, és ez így emberi. féltékenyek leszünk mert belénk van kódolva, kevesen lesznek swingerek. amíg ez így van lesz szerelemféltés, lesz erőszak. ez a emberi, erről szólnak a versek, a drámák, filmek, minden.

az agresszió jó és emberi csak kontrollálni kell

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.20. 22:33:50

@Idet: lélek nincs tudtommal spirituális értelemben, csak agy van.

az alkímiát sem tagadjuk meg, csak az még nem éri el a tudomány szintet mert ellenőrizhetetlen elméletekkel operál. ez volt a pszichológia baja is kezdetben

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.20. 22:33:56

@Husi_Laci: sok szép általánosítás...
kinek jó az agresszió? még az agresszornak sem, hiszen csak pillanatnyi elégedettséget érezhet, amiből egyre többet akar...

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.20. 22:36:22

@nexialista: ezek tények, egy idealista simán félredobja őket. így született a kommunizmus is, csupa jó szándékból és elméleti alapon :). érveid nincsenek, eddig egy sem volt

Yeeger 2011.02.20. 22:36:39

Én nagymamámtól hallottam, hogy miként lehet megóvni magát egy szép asszonynak, amíg a férje a fronton van. Hogyan csúnyítsd és rejtsd magad el.
Ez a munka azzal jár, hogy új helyzetekbe vagy folyamatosan és ezek sokszor veszélyesek is lehetnek.
Őrölük, hogy megúsztad és remélem ki tudod heverni.

Üdv,

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.20. 22:38:07

remélem, cikkírók megértik, hogy az agresszorok maguk is áldozatok;
1/ szintén tárgyként kezelték/kezelik őket,
2/ el is hitték/hiszik saját tárgyszerűségüket,
3/ amit másokra is kivetítenek, tehát
4/ képtelenek másként viselkedni...

és ha megértették, legközelebb "kik közé ne menjünk" tanulmányt írnak...

magyar kalacs · www.magyar.kalacs.blog.hu 2011.02.20. 22:41:19

Én Kínában éltem sokáig, ott aztán mindennapos a tömeg, de teljesen más, fegyelmezett.
itt nem volt az, nem az volt a lényeg, hogy fehér vagy hanem HITETLEN.
Ha Te is MUSZLIN lettél volna NEM csinálnak ilyet Veled.
Mindennap látják a TV-ben elfajzott világunkat, azt hiszik minden nő úgyanaz.
Kína ezzel szemben is más, ott a férfi TISZTELI a nőt. Tiszta világukban tisztelettel élnek egymás iránt.

Jofiu 2011.02.20. 22:42:41

@tildy:): Jah, meg a vilagbeke kellene es akkor nyugodtan utazgathatnank Afganisztanban is, mert hogy nez mar ki hogy eltanacsolnak onnan! Szornyu!

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.20. 22:43:21

@Husi_Laci: nekem tapasztalatom van arról, miként lehet megszabadulni az agressziótól...
való igaz, nem hivatkozom se biológiára, sem félkegyelműekre, sem olvasott szerzőkre...

Yeeger 2011.02.20. 22:45:28

@nexialista: Haha,
Te komolyan azt gondolod, hogy egy ember mindig, minden helyzetben a teljes megvilágosodott tudat állapotában tartózkodik???
Az ember réteges és ha az egyik réteget sérülés érte, akkor oda összpontosul a figyelmed. Sőt akkor is, ha nincs sérülés, csak még nem vagy elég tudatos, hogy belásd a cselekedet következményét.
Ezért könnyen agressziót adsz, majd kapsz. Mert ügye mindent egyszer visszakapsz.
Így tanulsz.
Szóval minden tanít, még az agresszió is.

Idet 2011.02.20. 22:47:33

@Husi_Laci: Na, emiatt az elképzelés miatt próbálnak manapság minden lelki bajt kemikáliákkal kezelni. Lesz nemsokára újra elektrosokk is!

Azt, ami az értelem, az érzelem, az észlelés, a test motorikus irányítása, szóval, egy ember, nem lehet a puszta agyműködésre lecsökkenteni. A folyamatok egymásra hatnak és olyan jelenségeket produkálnak, amelyeket nem lehet kizárólag kémiai és elektromos folyamatokkal megmagyarázni. Visszavezetni talán.

Jó éjt neked, máma már nem hasad tovább!

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.20. 22:49:03

@magyar kalacs: muszlim nőkkel is előfordul. nemrég köveztek meg egy megerőszakolt 14 éves lányt

@nexialista: ne is hivatkozzál tényekre, nem kell foglalkozni a valósággal. az létezik csak ami a fejedben van :D. persze hogy ezt elhidd nagyon keményen ki kell zárnod mindent a külvilágból. élő halott, agyhalott :)

gaffel 2011.02.20. 22:49:29

@sa saman:

ezt a következtetést sikerült levonnod a posztból? gratulálok hozzá, te szerencsétlen hülye!

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.20. 22:52:27

@Husi_Laci: tapasztalatnál nincs erősebb tény...

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.20. 22:52:58

@Idet: a kemikáliák indokolatlan használata nélkül sincs lélek. logikai hibát ott vétesz, hogy akkor lenne kémiai vagy fizikai a gyógyszer minden esetben, ha a probléma oka is vegyszer lenne, nem egy élmény. mivel az élményt az agy dolgozza fel, ezért más élménnyel vagy ismételt feldolgozással, más megközelítéssel szavakkal is feloldható lehet egy hasonló módon előidézett gond. ettől még az agy az matéria lesz.

logikai hibát vétesz de nem baj, majd még tanulsz :)

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.20. 22:55:14

@nexialista: csak mások tapasztalata. amúgy jó irányba mész, a skizofrének is ezt gondolják a hangokról és víziókról :)))

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.20. 22:57:08

@Husi_Laci: mások tapasztalata nem az enyém, nem hivatkozhatom rá...

Idet 2011.02.20. 22:57:34

@Husi_Laci: Aha, tőled! De tényleg jóccakát!

Suna bácsi 2011.02.20. 22:57:50

Meg kellene már tanulni végre, hogy más világ az arab, más a távolkeleti, más az afrikai, más a latin-amerikai, mint a mi "modern" európai kultúránk.
Nem tudom, hogy mi a f@sznak erőltetjük rá a miénket másokra. Nekik nem kell, nekünk meg nem jó az, hogy nekik nem kell.
Ha másként bánnak a nőkkel... ennyi, nem kell európai nőnek odamenni. Ha gyerekeket dolgoztatnak, akkor tegyék, ha megköveznek valakit, az az ő törvényük. Ők úgy csinálják, mi így. Napjainkban is egyfajta keresztes háború zajlik, csak ez a színfalak mögött. Próbáljuk rájuk erőltetni a saját kultúránkat, a demokráciát, a női egyenjogúságot. Pedig, ha először a saját házunk táján söprünk: még a saját cigányainkra sem tudjuk ráerőltetni a kultúrát, a törvényt, a munkát, a "fehér ember" értékrendjét. Fentieket nem rasszizmusból mondom...

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.20. 22:59:18

@Idet: majd másoktól :)

@nexialista: akkor gépet és szavakat se használj, azok is mind másoktól vannak :D

Martian (törölt) 2011.02.20. 23:01:23

Ilyen arab tömegben (jórésze nyócker színvonalú csőcselék) kötelező az álszakáll, a burnusz és a sötét arc.
Még ezzel együtt is kevésbé brutálisak, mint a ruszki katonák voltak a magyar nőkkel '45-ben...

sakraf8 2011.02.20. 23:01:26

Pont kint voltunk Sharmban, akkortájt . Ahány helyit megkérdeztünk , azt mondta, hogy a téren a köztörvényes bűnözők és a provokátorok vannak túlnyomórészt. Nem tudom de azért elgondolkodtató....

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.20. 23:03:19

itt van pl. Freud, aki mindent a szexualitásból vagy annak elfojtásából vezetett le, és egy csomóan hivatkoznak rá...
gondolom azok, akik nem olvasták, hogy 30 éven át egy házban élt a sógornőjével, akibe reménytelenül szerelmes volt...

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2011.02.20. 23:03:40

Remélem, minél előbb túlteszi magát Eszter a rossz emlékeken. Egyebekben meg sajnálom, hogy végigolvastam a kommenteket. A blog.hu tényleg a sötét lelkű, bornírt, gyűlölettől elvakított emberek gyűjtőhelye, vagy az egész ország ilyen, vagy mi a franc?

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.20. 23:06:00

@nexialista: ezt a témát már kitárgyaltuk. ettől függetlenül az az emberi lét lényege, hogy tudást, tapasztalatokat adunk át nemzedékről nemzedékre. nem muszáj tűzbe nyúlni vagy kézigránátokkal játszani, nem kötelező minden mérget kipróbálnunk, kieresztenünk a gázt robban-e mert mások már tapasztalták és rögzítették. elutasíthatod ezt a tényt, de ha követnéd egy napig sem élnél :)

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.20. 23:07:20

@nexialista: ezt a témát már kitárgyaltuk. ettől függetlenül az az emberi lét lényege, hogy tudást, tapasztalatokat adunk át nemzedékről nemzedékre. nem muszáj tűzbe nyúlni vagy kézigránátokkal játszani, nem kötelező minden mérget kipróbálnunk, kieresztenünk a gázt robban-e mert mások már tapasztalták és rögzítették. elutasíthatod ezt a tényt, de ha követnéd egy napig sem élnél :)

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.20. 23:07:55

@Husi_Laci: jobb lenne, ha nem kevernél gépet emberrel, sem szavakat...

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.20. 23:09:03

@nexialista: jobb lenne ha érveid is lennének nem csak egymás mellé tennél mély értelműséget, gondolatokat imitálva szavakat ;)

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.20. 23:10:13

tévedés, tapasztalat nem átadható...
tudást pedig csak úgy lehetne átadni: "pillanatnyilag így tudjuk"...

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.20. 23:12:01

@Husi_Laci: inkább imitáljam a gondolkodást a te módodon: nem saját gondolatot közölve, hanem hivatkozva?

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.02.20. 23:13:17

amúgy nem folytatom, mert a cikkhez már megírtam, amit gondoltam...

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.20. 23:13:36

@nexialista: persze-persze tévedés.

valljuk be egy érvelésre képtelen butuska fanatikus vagy valami világtól elrugaszkodott ideológiával. ez nem szint, hogy pontozol és szavakat böfögsz be érvekként alátámasztás nélkül.

nem gondolod? ...

:D

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.20. 23:16:07

@nexialista: " Fosztogatásnál a rendőrség, tüzeknél a tűzoltóság szívódott fel; bezzeg tüntetőket bírtak gázolni vagy lövöldözni rájuk. A fegyvertelen tömegre lovas-tevés titkosszolgálatosok, plusz lefizetett ellentüntetők rontottak rá vágó- és szúróeszközökkel. Gondolom, a több ezer köztörvényes bűnözőt is szándékosan engedték szabadon; legyen mire mutogatni statárium bevezetésénél.
Elvarázsolt, ahogy a tüntetők pillanatok alatt megszervezték a közvagyon védelmét.
Egyiptomiak, köszönöm nektek."

ez egy szép gondolat tőled, persze mint láthatjuk a valósághoz, halottakhoz és erőszakhoz nincs köze :)))

Elstron 2011.02.20. 23:40:07

@tildy:): Sok sikert kívánok egy társadalmi tömegjelenség megreformálásához...

Exo · http://addict.blog.hu/ 2011.02.21. 00:11:31

Én sajnálom, ami veletek történt. Borzasztó lehetett nőként ott lenni abban a tömegben.
De biztos vagyok benne, hogy ezek után sokkal körültekintőbbek lesztek. Az ember sokszor csak a saját hibáiból tanul. Pár hete én is tanultam...

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2011.02.21. 00:20:54

@Husi_Laci: majd ha saját motivációrendszeredet is kiteregeted elibénk, lackómackó, és hangoztatod, az általad oly nagyvonalú közönnyel kiosztott idealista szófosó libákok szintjétől- materiális lényegednél fogva- jottányit sem rugaszkodhatsz el, sőt, az úgymond idealista, képzeteiket fanatikusan koppintó és használó önáltatók evolúciós-vagy akármilyen-szempontból egyszerűen életképesebbek nálad, (és most nyálazd át az emberi történelmet..megállapodhatunk rögtön Freud és Jung vidám kettősénél-melyiküknek jött össze az élet inkább hean?;D) meg így általában véve beszélj nekünk az emberi önértelmezés végtelenül reménytelen voltáról..na és azután, azután térj vissza a sok böltsességre, amit mondottál volt:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.21. 00:29:28

@Elstron: Alapvetően egy "amazon" nőszemély vagyok, de már volt amibe beletört a bicskám, ráadásul ez az ott élő nőkben is kell, hogy belülről fakadjon, hogy ezt nem tehetik meg velük, meg más nőkkel sem. Egy fecske nem csinál nyarat, és én spec jelen esetben nem akarok fecske lenni, vagy hogy a hímsoviniszta poént is elejtsek a f.sz "rosszabbik" végén állni.

szbszig 2011.02.21. 00:38:35

Mivel végigolvastam anno az Index percről percre tudósítását másfél héten keresztül, ezért ez a rövid nyilatkozat ugrott be elsőre:

"A BBC egy, a Tahrír téren napok óta tüntető nőre hivatkozva azt írja, hogy az egyiptomi változások egyik legfeltűnöbb folyománya a nőknek adott nagyobb tisztelet. Az országban a január 25-én kezdődő zavargások előtt gyakori volt a helyi és külföldi nők molesztálása – ha máshogy nem, legalábbis a szavak szintjén. Ez azonban mintha azóta teljesen eltűnt volna az egyiptomi társadalomból."

index.hu/kulfold/2011/01/28/soha_nem_latott_tuntetesek_egyiptomban/most_jo_nonek_lenni_egyiptomban/

Hmm...

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.21. 01:11:21

@Lev Alekszejevics Nyunyeszkij: ez egy tökéletesen érdektelen mellékszál. látom van valami gondod de a poszt akkor sem rólam szól ;)

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2011.02.21. 01:18:46

@Husi_Laci: a poszt az, ami, megtörtént az eset, nem voltam ott, nem volt szerencsém hasonlót átélni, így nem oszthatok észt ezügyben, és levonni sem vonhatok le következtetéseket, az arabok milyenségéről értekezve általánosságban pláne nem. gondom speciel van, de nem veled kapcsolatos, megnyugtatlak:)

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2011.02.21. 01:23:30

@Husi_Laci: ettől függetlenül várom ám azt a sok mindent, amivel adós maradtál;D

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2011.02.21. 01:29:57

@Husi_Laci: gondolhattam volna hogy ennyiben marad az okfejtés:( na mindegy, érzem én, eljövend a nap, mikor végre következetességet is találhatok ott, ahol kemény mondatok maradnak bevégezetlen, a keserű igazságok honában, ebben a materialista purgatóriumban..mert ugye a megváltásban bízunk még, ugye. :)))

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.21. 01:30:13

@Lev Alekszejevics Nyunyeszkij: semmivel sem maradtam adósod :)

ténylegesen életképesebb (közösség szinten) az eszmék által vezérelt tömeg vagy a műveletlen és egyre szaporodó népség. nem igaz ez egyénileg az öngyilkos merénylőre vagy a lépfenés husit eszegető igénytelenre de általánosságban valóban igaz.

egyénként ebben a társadalomban viszont jobb gondolkodni. az evolúciós előnyöket meghagyom másoknak a hosszabb és nyugalmas életért cserébe

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2011.02.21. 01:38:42

@Husi_Laci: Lackókáám, de hát ne emeljük azt a gondolkodás szintjére, ami ösztönszabdta keretek között mozgó önigazolás, hát te tanultál itten prhcszichológiát, te tudod ugyebár, hogy is van ez, az ember soha nem érheti magát tetten és nincs amit nyugodt szívvel elmondhatna magáról többek közt azt hogy alapvetően agresszív lény, hogy nem idealista, vagy hogy nem más szellemi faszkóját szopkodja éppen;) remélem érzékeled a borzongató paradoxonokat a dolgok mögött, mondd, ugye érzed te is? (enélkül ugyanis mindez póz, póz, hiúság és kompenzáczió, amit mi itt elmondogatunk egymásnak)

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2011.02.21. 01:47:16

@Husi_Laci: terelsz, már megint terelsz...és dehogy vagy te geci, még csak rosszindulatú sem vagy, gonoszkásnak sem igazán mondható, hunczut vagy meg hm, disappointed, de mindegyikünknek megvannak a maga gyarlóságai, Soma mamagésa langymeleg , szeretettől lüktető véreres szívében mégis jut hely mindannyiunknak, ebben egészen biztos vagyok:)

mrasid (törölt) 2011.02.21. 07:53:11

ennyi frusztrált rasszista köcsögöt..
Eszternek jobbulást, remélem kiheveri a lelke ezt a gyalázatot.

Ez vagyok 2011.02.21. 07:53:44

Lehet, hogy jobb lett volna, ha nem írjátok le a történteket. Az igazán jó utifilmjeitekről ismernek titeket, ahol az imponáló bevállalósság pl.: a nomád népekkel kézzel egy tálból való evésig terjedt. Ez egy jópofa dolog. Félek, hogy ezután bármilyen érdekes filmet nézek tőletek, mindig ez a lehangoló eset jut eszembe. Félek, hogy emiatt nem nézlek benneteket, amit nagyon sajnálok, mert eddig nagy bámulója voltam tevékenységeteknek.

F173 2011.02.21. 08:29:15

Megdöbbentő mennyi frusztrált, rasszista és agyilag aberrált ember olvassa ezt a blogot :-(
A világot csak úgy lehet megismerni, ha az ember személyesen megismeri azt! A médián keresztül az ember csak egy manipulált és elferdített képet kap.
Eszter, légy erős és ne vedd figyelembe mit írnak hülyék!

"Az élet nem azokat a napokat jelenti, amelyek elmúltak, hanem azokat, amelyekre emlékszünk!" Pavlenko
Eszter, András, ti egy olyan életet éltek, amely minden napjára fogtok emlékezni! Ne hagytátok abba, mert lesüllyedni a hétköznapi szürkeségben rosszabb a halálnál is!

Szűcslaci 2011.02.21. 08:32:22

@Szűcslaci: zajlig: újfajta fokozat, mikor már nagyon zajlik, akkor használom :)

F173 2011.02.21. 08:34:27

@Parajpuding: Ha nem lennének olyan emberek, mint Eszter és András, akkor senki nem menne teszt pilótának, űrhajósnak és stb, és még mindig kézzel túrnánk a földet! A lovak betörése is veszélyes feladat és épeszű embert ilyet sem vállal szerinted!

Elstron 2011.02.21. 08:36:28

@tildy:): Az ott élőkkel nem is teszik meg (gondolom), csak a turistákkal... :)

Viktus 2011.02.21. 08:56:20

@Tomi from Space:

Szerintem annál több volt azt alapban is produkálták :D :P csak tudták hol a határ amit benyel még a turista. Na meg féltek a rendfenntartó erőktől.

F173 2011.02.21. 09:04:32

@Husi_Laci: Nem tudom te milyen fiúkoleszba jártál, de ahová én jártam nagy volt a rend és nem voltak nők! Állandóan a szexről beszéltünk, de nem sok nő jutott nekünk... Ha reggelente, amikor mindenkinél beállt a hajnali merevedés, a folyosón végigment volna egy topleses csaj nem tudom mi lett volna...
Személyes érintettségem alapján is nagyon könnyű elítélnem az arabokat, de nem teszem, mert elképzelni sem tudom milyen az, ha szegény arabként soha sem jut neked nő, mert a gazdagok elvitték az összes nőt X-edik feleségnek!
Egy olyan ember, aki soha sem volt nővel azt sem tudja hogy kell viselkedni! Ha csak a pornó filmekben látod mi a szex, könnyű azt gondolni a dologról, hogy a nők csak tárgyak, amelyeket meg kell dugni!

szobatars 2011.02.21. 09:06:14

Viktimológia, magyarul, áldozattan.
Azzal foglalkozik,hogyan válik valaki áldozattá, s azzal, hogyan kerülheti el valaki, hogy áldozattá váljon.

tintamin 2011.02.21. 09:17:03

Gondolom, tanulnak az esetből, szerencséjük volt.

Még a forradalom elején hallottam a Kossuth-on - az egy a sok közül beszélgetős műsorban -, hogy Egyiptomban (de általában az araboknál) igen nagy az erejük teljében lévő munka- és pénznélküli tanulatlan fiatalemberek száma, akiknek - mivel a nőket a gazdag férfiak "gyűjtik össze" - esélyük sincs normális szexuális kapcsolatra. Csordultig vannak töltve tesztoszteronnal, és rengetegen vannak.

Én ezt tudom, pedig nem is készülök Egyiptomba. És ez csak egy mezei rádióműsor volt...

Egyébként az arab társadalom nőkkel kapcsolatos viselkedése hálózatelméleti szempontból is érdekes, Csermely Péter beszélt róla a Mindentudás Egyetemén, hogy milyen fontos szerepük van (lenne..) a nőknek a társadalom frusztráltságának csökkentésében. Az arabok kvázi kiiktatták őket ezzel az elzárásosdival.

magyar_ellenállás 2011.02.21. 09:48:06

3 zsidó és 3 arab elesik tűzpárbajban.
Mennyi a végeredmény?

6:0 ide.

T mint T 2011.02.21. 10:12:26

Nem lesz időm elolvasni az összes kommentet és biztos már százan leírták ezt előttem, de nem hagyom szó nélkül:

Nagyon sajnálom Esztert, remélem, sosem fogom megtudni, hogy mit élt át!
Ugyanakkor én egy Brüsszelben élő nő vagyok. Brüsszelben rengeteg az észak-afrikai, főleg fiatal férfiak! Brüsszelben nincsenek hagyományos értelemben vett gettók. Vannak részek, ahol többségben vannak, de gyakorlatilag mindenhol vannak, nem igazán lehet kikerülni őket (metrón, buszon, bevásárláskor, munkába menet...). És éppen ezért, fiatal, csinos, feltűnő, esetleg szőke hölgyeknek igenis be kell tartaniuk bizonyos biztonsági és elővigyázatossági intézkedéseket! Nekem is!
Elsősoran azt, hogy nem megyünk a tesztoszteron-bomba közé, ha nem akarjuk, hogy az utcán megerőszakoljanak!
És sajnos ismerek olyat, aki nem vette ezt figyelembe. 3 marokkói majdnem megölte: többszörös erőszak, gégeporc-törés, hangszálszakadás, hogy csak egy pár sérülést említsek. Sosem lesz már az a szép, kedves, bájos hangú fiatal finn lány, akinek megismertem...
Pedig csak metróra szállt este 10-kor...

Úgyhogy Eszter, arra bíztatlak, a saját érdekedben is, hogy ezek után csak olyan munkát vállalj el a szakterületeden belül, ami nem jár effajta veszélyekkel, vagy ahol a megbízód valóban tud gondoskodni a biztonságodról.

coucou1 2011.02.21. 10:51:43

Én Egyiptomban élek, arab férjem van, ott voltam vele tüntetni, takarítani, ünnepelni, stb... Sajnos igaz, ami történt, mert velem is megtörtént a Tahrir téren az ünneplő tömegben, habár nem ennyire durva verzióban. Én a párommal voltam, gondolom ezért volt nagyobb szerencsém. Én sem éreztem magam jól, de nem csináltam belőle ekkor ügyet, mert tudtam mire vállalkozom, és vállaltam a kockázatot. Persze fel voltam rendesen öltözve, tisztelve az itteni szokásokat, vallást, stb... Ezzel azt akarom mondani, amit sokan írtak már, legyél felkészült az adott terület szokásairól, és mérlegelj, vállalod-e a kockázatot. Sajnos a 85 milliós társadalom nagy része írástudatlan, iskolázatlan, nyomorban élő ember. Igen, közülük is voltak tüntetni, de az nem igaz, hogy csak ők voltak. Az én diplomás művelt párom is volt, a szintén normális, művelt, nőket tisztelő családja és barátai is... Például én is ott álltam velük éjszaka, és védtük a múzeumot a csőcseléktől. De hol nincsenek csőcselék? Hallottunk már sok kommentet roma társainkról, de azért talán nem kéne lebombázni Magyarországot, ugye? Például nemrég mondta itt nekem valaki: ááá, magyar vagy, az jó, egy szót tudok magyarul, köszönöm... tudom, ez a cigány nyelv, ugye? Felvilágosítottam, hogy nem így van, és elkönyveltem magamban, mint egy 'ignorant person'. Szerintem ez a legjobb kifejezés rá, ez az angol szó, az 'ignorant'. Sokan vagytok itt a blog-on, de azért szerencsére látok értelmes embereket is. Annyi mindent tudnék írni arról, hogy mennyivel jobban bánik velem az egyiptomi férjem, mint azelőtt bérmelyik magyar ex-em... De nem akarok senkit elítélni, és általánosítani, mert az nem helyes. Szóval szerintem senki ne tegye, inkább töltsétek az időt fontosabb dolgokkal, tájékozódjatok, próbáljátok ti is valami jót tenni, segíteni. A rasszizmus és a bombázás, és egyéb 'okosságok' sehova sem vezetnek...

coucou1 2011.02.21. 11:07:44

Ja és az egésznek semmi köze az iszlám valláshoz. És ez nem jelenti azt, hogy én muszlim lettem, és védeni akarom őket, vagy ilyesmi. Hallottunk már a keresztény körökben történő szexuális zaklatásokról, filmek is készültek róla... Szóval lényeg a lényeg, bárhol kerülhetsz ilyen szituációba, nem kell ahhoz egyiptomi tüntetők közé menni, lehet az 8 kedves magyar rendőr bácsi, egy perverz pap, egy pár ittas elvtárs egy szórakozóhelyen, koncerten, stb, stb, stb, sorolhatnám estig...

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.21. 11:10:11

@coucou1: beszéljed ezt be magadnak, érdekes módon 2006ban senkit sem erőszakolt meg a "csőcselék" és a kirakatokból, múzeumokból sem loptak!

mindenhol van hulladék csak az aránya nem mindegy.

coucou1 2011.02.21. 11:21:58

@Husi_Laci: a második mondatoddal egyetértek, én is pont ezt mondtam... viszont ha hasonlítani akarod a két országot, akkor csak annyit tudok mondani, egyenlőre itt több hazafi embert láttam, mint otthon. Sajnos van köztük sok hulladék, így nagyobb az esélye az ilyen dolgoknak. De attól jelen van mindenhol, engem is akartam leszúrni drága sötétbőrű barátaink kiskoromban, mert fekete ruhában voltam... És molesztált már szép fehér ember is szórakozóhelyen, pedig nem vagyok az a felhívom magamra a figyelmet fajta... Shit happens...

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.21. 11:24:34

@coucou1: itthon azért sétálhatsz egyedül sok helyen.

ha herélnék a zaklatókat nem volna ilyen gond :(

magyar_ellenállás 2011.02.21. 11:26:57

@coucou1: "Annyi mindent tudnék írni arról, hogy mennyivel jobban bánik velem az egyiptomi férjem, mint azelőtt bérmelyik magyar ex-em..."

15 éves tapasztalatom, hogy a többször csalódott/dobott nők mindig (MINDIG!) a férfiban keresték a hibát. No comment.

A másik: egyik oldalról nagyszüleim írástudatlan cselédek voltak, de soha ilyet nem tettek volna, mint ez az "írástudatlan" arab csürhe. Az ilyeneknek tényleg a korbács és a diktatúra való.

Mondjuk, ilyen helyzetekben válik el igazán a szar a májtól...

coucou1 2011.02.21. 11:38:25

@magyar_ellenállás: először is ki mondta, hogy engem dobtak? De talán ne személyeskedjünk, és úgy néz ki nem vetted a lapot. Pont azt akartam mondani, hogy mindig az adott embertől függ, hogy hogy alakulnak a dolgok, és nem kéne általánosítani. Pont olvastam egy drága angol uriember könyvét, ahol a magyarokat alien-eknek, nevezi, és szétfikáz minket. Hát fel voltam háborodva. Nem bírom az általánosítást, skatulyázást, már a suliban is utáltam, mikor a tanárok így bántak velünk. Lényeg a lényeg, szánalmas, hogy támadjátok itt egymást, és trágár módon beszéltek olyan dolgokról, amiről fogalmatok sincs... Az nem jutott eszedbe, hogy lehet, hogy pont a diktatúra és a korbács tette őket ilyenné, és nagy ára lesz a változásnak, de megéri? Szerintem légy hálás, hogy neked nem kell ilyeneket megtapasztalnod... Szép napot...

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.21. 11:41:25

@coucou1: a vallás szerepe fontos. érdekes azt írod nem vagy muszlim, a koránt gondolom nem olvastad de állítod hogy ennek ami történik nincs köze a vallásukhoz. ez a beszűkült tudat..

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.21. 11:43:05

"coucou1 2011.02.21. 11:07:44
Ja és az egésznek semmi köze az iszlám valláshoz. És ez nem jelenti azt, hogy én muszlim lettem, és védeni akarom őket, vagy ilyesmi."

burokban élsz :)
halálra sem köveznek iszlám országokban soha sehol senkit ;)

coucou1 2011.02.21. 11:43:29

@Husi_Laci: Szoktam sétálni egyedül itt is, de azért a tömegbe inkább a férjemmel mentem, azt bölcsebbnek tartottam. Az arab férjem egy véleményen van veled, ő is herélné őket, nyugi... Itt van ám halálbüntetés, pont az ilyenek miatt. Senki ne értsen félre, nem védeni akarom molesztáló társainkat, mélyen elítélem őket. Az általánosítás zavar, ahogy azt már mondtam... Nem minden fekete és fehér a világban...

coucou1 2011.02.21. 11:48:03

@Husi_Laci: nem élek burokban, nagyon tévedsz, a párom nagyon sokat mesél ezekről nekem, és ő is tudja, hogy ez tény és probléma itt... az hogy sokan félre értelmezik a vallást, de vannak akik nem, megintcsak ne általánosíts... inkább a te tudatod beszűkült, mert megint csak azt hiszed minden fehér és fekete... Persze mert a magyar alkeszok nem verik otthon az asszonyt meg a gyereket mi???

Husi_Laci · http://www.youtube.com/watch?v=v7r0lyi1aUc 2011.02.21. 11:54:00

@coucou1: az újszövetségből nem lehet levezetni gyilkosságot, kizárólag az ószövetségből, amelyet az iszlám elfogad (ahogy prófétának Jézust is, érdekes nem olvassák a bibliát ennek ellenére sem)

ez nem félreértelmezés, azért mondod ezt mert a férjed mesél erről és nem olvastad a koránt :D. ez a burok ;)

van jó magyar fordítás, küldess a családoddal

az alkesz nem vallási alapon aláz, ha igen azt ószövetségi alapon. sajnos ez azonos felfogás az iszlámmal

coucou1 2011.02.21. 12:36:29

@Husi_Laci: Nincs még olyan sok ismerősöm itt, de abból tudok mondani 3-at, aki olvasta a Bibliát, ó- és újszövetséget is. Otthon nagyon sok ismerősöm van, de nem emlékszem, hogy olvasták volna a Koránt, persze lehet, hogy igen, csak nem volt téma. A párom olvasta mindkettőt, és azt hogy ő mesél róla, nem tartom rossz dolognak, megbízom benne, tudom, hogy nem hazudik nekem, és ferdíti el a valóságot. Sokan nem is veszik a fáradságot, hogy tájékozódjanak a témában. Azt nem mondom, hogy kiolvastam, mint egy kötelező olvasmányt, de olvastam már belőle. Ja és nem kell bebizonyítanod, hogy művelt vagy, az lejött már az elején. Gondolom engem egy naív, beszűkült tudatú, a muszlim férje által agymosott libának tartasz... Pont ezért nem akartam személyeskedni, mert ez sehová sem vezet, nem ismerjük egymást. A célom annyi volt, hogy tudassam, nem értek egyet az általánosítással, és azzal a kijenetéssel, hogy az arabok ilyenek meg olyanok, mert ez így nem igaz, amit tapasztalatból mondok, nem a médiában olvasott dolgok alapján... Véleményem szerint vannak emberek, akik normálisak, például te, én, és a párom i,s aki arab... És vannak emberek, akiknek beteg az agyuk, és tetteiket aztán azzal indokolják, hogy a muszlim, keresztény, vagy bármilyen vallás tanításai szerint tették, vagy az alkohol és drogok hatására... Könnyű ezek mögé rejtőzni... Sajnos sosem lesz olyan egyszerű az élet, hogy ne legyenek ilyen beteg emberek, ezért együtt kell velük élnünk, legyen az arab, magyar, muszlim, vagy keresztény, stb... Vagy tehetünk is ellene, de értelmes keretek között, hogy a végén ne legyünk mi is betegek...

David Bowman 2011.02.21. 13:06:51

Mit vársz a buzulmánoktól? Ott még a szobalányok is fiúk.

David Bowman 2011.02.21. 13:09:10

@coucou1: Nade a hozzá férő 20ból 20?

David Bowman 2011.02.21. 13:11:50

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Elhitték a saját hülyeségeiket. Minden ember 1enlő, stb. Főleg nem 1forma.

Retesz (törölt) 2011.02.21. 19:40:59

A tömeg ilyen helyzetekben iszonyú kegyetlen tud lenni, olyasmiket megtesznek emberek tüntetések, felkelések során a felfokozott indulatok és érzések hatására, amit egyébként sose mernének, akarnának. Eloszlik a felelősség, átmenetileg ki van kapcsolva az államhatalom, fel lehet bátorodni a mocsokságra. Az ilyen eseménysor Egyiptomban sem normális, nem történik meg nőkkel, hogy egy egész tér rájuk támad, akármilyen színű is a szemük vagy a bőrük. Biztos vagyok benne, hogy Eszter a helyi szokásoknak megfelelően volt öltözve és semmilyen módon nem provokált senkit, mert megfigyelni akart, nem felhívni magára a figyelmet. Normális körülmények között egyébként sem tud egyetlen nő így felajzani ennyi férfit, még akkor se, ha azok arabok, ezért Esztert semmilyen felelősség nem terheli. Ilyen sajnos a tömegpszichózis, nem lehet előre megmondani, mi fog történni. Sajnálom Esztert és azt gondolom, nem vállalt nagyobb kockázatot, mint a riporterek általában. Ez egy kemény szakma, riszpekt.

Samira 2011.02.21. 20:02:41

Kedves Eszter!
Velem nagyon hasonlo tortént ott, mint veled:
www.nlcafe.hu/ezvan/20110221/mi_tortent_a_nokkel_egyiptomban/
Szeretnék veled beszélni. Kérlek keress meg, koszonom,agnes

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.02.22. 09:22:59

@Husi_Laci:

Elég nagy élvezettel szapulod őket...
Szerintem meg ez volt a hiba, ami előbb-utóbb bekövetkezik, ha bármi veszélyeset csinál az ember. Azt se feledd, hogy két huszonéves gyerekről van szó... Lehettek volna sokkal óvatosabbak is, igen. Szerencséjük volt, és megúszták, ez tény. De van egy érzésem, hogy mostantól sokkal körültekintőbbek lesznek. Csak így lesz tapasztalt az ember, másként nem megy, és egy hibából még nem következik, hogy alkalmatlanok a munkájukra, mint itt bőszen állítod.

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2011.02.22. 10:02:54

Az arab országokban elég sokszor találkozni ilyen szexuálisan aberrált rohadékokkal.

Persze nem ez az általános viselkedés, de a devianciának ott ez egy jellemző változata.

Ellentétben a néhány kommentelő véleményével, ez esetben nem számít, hogy milyen ruhában van a hölgy... hordhat rendes hidzsábot, járhat akár niqabban is, ezeknek az arcoknak nagyjából mindegy.

Ami ilyen kor segíthet, az egy férfi kísérő, és két kurva nagy gyomros (a pofon kétesélyes, szóval azt inkább ne) rohadékoknak. (a férfi kísérő részéről).
Az ilyen alakok tényleg a helyi társadalom szemetei, viszont szerencsére elég patkány jelleműek, tehát ennyi általában használ.

Bár az is igaz, hogy sem én, sem az asszony nem voltunk még olyan helyzetben, hogy két-háromszáz ilyen gennyláda legyen egy helyen.

Margitkababs 2011.02.22. 11:56:01

Jaj, mindig izgulok Értetek! Eszter, talán ez volt a legdurvább amit személyesen átéltél és amitől féltünk Téged, Titeket. Sok sikeres riportot fogtok még készíteni amikorra ezt a megalázó élményt valamelyest feledni tudjátok. Sajnos a bölcsességhez néha szükséges ilyen "kaland" is, legközelebb körültekintőbbek lesztek hasonló szituban! Nagyra becsülöm amit csinálok és rajongóitok sorában tudhattok! Csak az életetekre, szabadságotokra vigyázzatok!!

editpiaffan 2011.02.22. 19:22:14

Tüske László,a Pázmány Péter Katolikus Egyetem arab tanszékének adjunktusa az InfoRádiónak:

"Az utcákon összegyűlt tömegek képzett értelmiségiekből állnak, akik kritikusabban tudnak fellépni és meg tudják fogalmazni a problémákat - emelte ki Tüske László"

inforadio.hu/hir/kulfold/hir-414775

ilyenkor mi van? az adjunktus úr teljesen hulye de legalábbis a 0-ra veszi fel a fizetését, vagy az arab értelmiség legnagyobb problémája, hogy kanos?

sajnálom egyébként Esztert, de el nem tudom képzelni, h mire számított azok után ami a kollágájával történt?

de tényleg, ennyire nem ismeri a helyzetet, vagy ennyire naiv vagy mi van?
egyszerűen felesleges kockázatot vállalt. ez nem bátorság hanem hülyeség
nem gondolt a családjára?
na és András? egyiksem volt eszénél?

2011.02.23. 17:10:18

Szia Eszter!
Egy percig se figyelj az itt okoskodókra! Fogalmuk sincs miről beszélnek, egyrészt a fiúk itt nem számítanak, tehát nekik alapból csönd! Aki pedig nő, és még nem volt arab országban és a piacon megtapogatva a férje/párja szeme láttára és tevét ajánlva érte az kussoljon! De nagyon gyorsan! Fingja sincs mi van az arab országokban!

Ott olyannyira kicsi a férfiak (szerintem inkább állatok, bocs ha ezzel megbántok valakit, akinek nem inge) ingerküszöbe, hogy az a nő sincs biztonságban aki ottani és egyedül ment ki a piacra. A nők sosem mászkálnak egyedül sehova. Vagy a férjük van velük, vagy 2-3 nő társuk, testvérek, és amikor csak lehet férfikisérő is van velük, tesó, nagybátyó.
Nem azért nem mennek egyedül, mert megvan nekik tiltva, vagy mert képtelen lenne egyedül bármit elintézni, hanem azért mert nem tudja megvédeni magát. Egy ottani nő is így járt volna, ha csak egy férfi kíséri és teljesen mindegy mit visel. Az hogy Eszter európai csak olaj volt a tűzre (az ő szemükben minden fehér amerikai akiket gyűlölnek) de alapjában véve az ottani nők sincsenek ilyenkor biztonságban.

Plusz ha nincs szavahihető tanú, hogy erőszak történt, az asszonyt fogják elítélni házasságtörésért, aminek tudjuk mi a vége.
De még ha szavahihető tanú is van, egy megerőszakolt nő (asszony) ott már jóformán csak a családtagjai jóindulatától függ. A férje könnyen elválhat tőle, más férfi meg nem akarja (általában) más asszonyát illetve azt akit megerőszakoltak (többen).
Ha nincs aki eltartsa, éhen hal.

Szerencséd volt Eszter, én biztos vagyok benne, hogy még egyszer ez nem fog megtörténni veled, mert sokkal óvatosabb és körültekintőbb leszel. Sok kitartást kívánok az eset feldolgozásához és kívánom, hogy ne szegje kedved a munkád folytatásához!

smufin 2011.03.08. 13:03:40

Kedves Eszter!

Nagyon sajnálom ami történt veled. Egyszer magyarországon majdnem megerőszakoltak, tudom mekkora düh és tehetetlenség gyülik össze az emberben. Biztos vagyok benne, hogy fel tudod majd dolgozni az esetet, de sokkal elővigyázatosabbnak kell lennetek, egy életetek van..Nem olvastam végig az összes kommentet, de furcsa volt ilyen negatív, buta hozzászolásokat is látni..
Kitartást a további munkához!

Felicitasz · http://felicitasz.blog.hu 2013.10.16. 15:34:47

"Nyilvánvaló volt, hogy ez az egész nem személyes, nincs benne az égvilágon semmi személyes, egyszerűen arról van szó, hogy itt van egy szép fehér lány, amilyet még életükben nem láttak ilyen közelről, és ők bizony - ki látja? senki! mi történhet? semmi! - megfogdossák, ahol érik. Elvégre sem a vallásuk, sem a száz egyiptomi férfira eső fehér nők száma, sem a kultúra nem valószínűsíti, hogy lesz még ilyenre alkalmuk valaha. Ez persze már csak utólag vezethető le ilyen szépen,"

de azért köszi, hogy levezetted, nekem nagyon-nagyon tanulságos és teljesen új információ volt, hogy ez igazából ennyi, és persze azonnal világos, hogy a szokásos civil nyugati logikánkkal ez miért felfoghatatlan.

Gratula az indexes címlapcikkhez, nyilván onnan jövök (és vlsz még sokan mások is), további jó munkát Nektek.

borzimorzi 2013.10.16. 15:36:19

@Suna bácsi: Baromságokat beszélsz. Senki nem erőltet rájuk semmit, az európaiak 2-3 generáció óta nem gyarmatosítanak Afrikában. Nem nyomulnak, hogy Afrika országaiba menjenek tömegével bevándorlóként vagy hódítóként. Már vagy ötven éve, hogy nagyjából minden gyarmati ország független lett. Viszont évtizedek óta az afrikai és közel-keleti országokból jönnek az emberek tízmilliószám Európába, és nem ám turistának, hanem maradó bevándorlónak! Nem mi erőszakoljuk rájuk a szokásainkat, hanem ők miránk, halihó!

Amit te mondasz, az már fél évszázada lejárt lemez!

De semmi gond, ideje felébredni. Egyiptom gyakorlatilag potenciális nemi erőszaktevőkkel van tele, az amerikai riporternő esete nem elszigetelt eset volt, hanem naponta tucatjával erőszakolnak nőket, ha fehér, ha nem, ha átlagos ruhában van, ha csadorban, ha felnőtt, ha gyerek. A magam részéről egy csepp könnyet sem fogok hullatni értük, amikor a polgárháborújuk során irtják majd egymást. Ők döntöttek úgy, hogy 2-3-szorosan túlszaporodják a saját országuk eltartóképességét. 80 millióan vannak egy sivatagban, amelyen csak egyetlen folyó fut keresztül, a Nílus. Annak a két partja művelhető, slussz. Nem képesek elég élelmet termelni még 20 millió embernek sem. A turizmusból származott eddig az a bevétel, amelyet aztán élelemre cserélhettek a világpiacon. Meg persze ömlött oda a sok ENSZ élelmiszersegély. Most majd szépen megküzdenek egymással az utolsó szem gabonáért.

Persze, majd jön a rinyálás, hogy a világ felelőssége, meg a többi. Épp csak egyre többen tesznek erre. Nem a világ ment oda gyereket csinálni 40 millió egyiptomi nőnek, abban a tudatban, hogy nem lehetséges őket önerőből eltartani, hanem az egyiptomiak maguk. Nem a világ felelőssége, hogy nem alkalmaznak családtervezést, hanem tőrőlmetszett törzsies gondolkodásmóddal arra játszanak, hogy sok gyerek kell, mert majd a jó sok harcossal megtámadják a szomszédos országot és kibővítik a saját Lebensraumjukat. És már csinálják is, tömegével mennek Olaszországba. És megy a nyivákolás, hogy jáááj, szegények nem mind jutnak el élve Lampedusáig. Mintha bizony mi tehetnénk róla, hogy a saját hazájukból poklot csináltak az eszetlen túlnépesedéssel és a többnejűséggel, hogy egy csomó férfinak sose jusson nő, és annál őrültebben gyűlölködjön!

Arról persze nincsen szó, hogy amikor nálunk, Európában voltak nagy bajok, vallásháborúk és világháborúk, mi nem mentünk az ő nyakukra eltartatni magunkat. Hanem megharcoltuk a magunkét és vagy győztünk, vagy vesztettünk, de itthon éltünk és haltunk.

Egy csepp könny nem sok, annyit sem fogok hullatni ezekért a mocskos nőgyűlölőkért és erőszaktevőkért! Ezek erre vannak szocializálva, a kultúrájuk, az iszlám civilizáció "alapértéke", hogy a nők alsóbbrendűek, velük bármit meg lehet tenni. És persze a Lebensraumért mindent. Hát, nem! Ezek nácik, pontosabban iszlamofasiszták. Épp csak nem a zsidókat meg a szlávokat pécézték ki mint kiirtandókat, hanem mindenkit, aki nem muszlim. Plusz persze szerintük a nők is szabadon erőszakolható és gyilkolható lények, alig többek az állatoknál. Remélem, nő lesz az a pilóta, aki majd jól megbombázza őket, mint anno a német nácikat. Ezek kevesebből nem értenek a jelek szerint. Egy másodperc nem sok, annyi ideig sem fogom őket sajnálni.

Ők sem sajnálnak senkit, aki hozzám hasonlóan europid és nőnemű. Sőt, természetesnek veszik, hogy aki ilyen, mint én, azt ők erőszakolhatják és gyilkolhatják büntetlenül, ahol csak érik! A Koránjuk szerint az ő hitüket karddal kell terjeszteni, és aki nem tér be muszlimnak, az a hitetlen irtható és irtandó is. Láttuk, hogyan néptelenedett el Magyarország középső része a Hódoltság 150 éve alatt, nem kell őket bemutatni.

Ezek után tőlem azt várni, hogy ezeket sajnáljam, annyi, mint egy német zsidótól azt várni a II. VH idején, hogy érezzen együtt a nácikkal meg Hitlerrel, mert szomorú gyerekkora volt. Hát egy nagy túróst!

Üdv:
b

borzimorzi 2013.10.16. 15:37:14

@vágtázó halottkém: Minden emberi populációban nagyjából ugyanannyi lány születik, mint fiú. Ahol a gazdag embereknek akár 4 felesége is lehet, ott törvényszerű, hogy egy csomó férfinek nem jut nő. Prosti sincs, menyecskézés sincs, mert az iszlám országokban a prostitúciót is és a házasságtörést is halállal büntetik. Nincs kiút, ettől őrülnek meg. De ez nem a mi hibánk. Nekik kell rendbetenniük a kultúrájukat és a törvényeiket, nem nekünk. És nem vagyunk kötelesek eltűrni, hogy ezek elárasszák Európát is, és ide is behurcolják a barbarizmusukat, a nőgyűlöletüket és az agresszivitásukat. Németországban napirenden vannak a "becsületgyilkosságok" a muszlim bevándorlók között. Angliában kislányokat kábítanak el és erőszakolnak meg csapatostul a drágalátos muszlimok Birminghamben. De már itthon, Debrecenben is molesztálnak magyar nőket!

Ki kell mondani végre, hogy a muszlim bevándorlók itt Európában nemkívánatosak. Maradjanak otthon!

Mégiscsak kabaré, hogy a szavazatvadász politikusaink olyan hordákat szabadítanak ránk, amelyek át vannak itatva nőgyűlölettel, és szabad prédának tekintik az európai kontinens őslakosságának felét, csak mert nőnemű és fehér bőrű? Elég legyen ebből!

Oldják meg a problémáikat otthon! Nem a mi hibánk, hogy túlnépesedéssel és eszetlen agresszióval poklot csinálnak a saját országaikból. Minden muszlim országban ez van, ahová csak néztek. Kivéve a leggazdagabb olajosokat, mert ott állampolgári jogon mindenki annyi fizetést kap a semmiért is, hogy bucira hízik belőle és esze ágában sincsen felemelni a fenekét. Az összes többi muszlim országban csak agresszió, nőgyűlölet és erőszak van. Egyiptomban napi rendszerességgel rabolják el az őslakos kopt keresztény gyerekeket, erőszakolják a keresztény nőket és gyilkolják a keresztényeket. Évtizedek óta, tekintet nélkül arra, hogy a koptok az őslakosok, messze az arabok előtt ott voltak...

Nem kellenek ide ezek ide, Európába, mert csak konfliktust, háborút és terrorizmust hoznak magukkal, bárhová is mennek. Állítsuk meg a muszlim beözönlést végre!

Üdv:
b

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.16. 15:37:27

@tildy:): és mit csináljon a nyugati np? írjon a képviselőjének, hoyg az meg majd mondja a kormánfőnek, hogyha legközelebb egyiptoymban jár, adja tovább az illetékesnek? vagy írjunk mindannyian az egyiptomi nagykövetségnek?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.10.16. 15:37:31

@Vaddi: "az ottani férfiak jelentős részének egy olyan kép él a fejében, hogy a nem-muzulmán fehér nő szabad préda: bármikor, bárkivel szexel érzelmek nélkül, nem kell tisztelni, mert pogány állat, elég használni. "

mondjuk ehhez érdemes hozzátenni, hogy milyen a nyugati (pop)kultúra. minden filmben van szex, minden énekesnő, színésznő mint a prosti, ezeknek jelentős nézőtáboruk van, ezt látják ezek az analfabéta cigányok. ez is rájátszik, hogy azt gondolják, minden fehér nő prosti.

NemNick 2013.10.16. 15:38:07

@hallari: Azért 2006-ban viszonylag kevés erőszaktevés vagy kísérlete történt.

Konkrétan egyről sem tudok.

Ne keverd a szezont a fazonnal - vagy ne csúsztass, ha úgy tetszik.

mindenhova 2014.01.22. 15:08:56

Bár rengeteget olvasok, ez a történet kimaradt az életemből amikor pont aktuális volt. (Most is egy másik cikk kapcsán jutottam el ide.)
Nem olvastam el a commenteket, ennek elsődleges oka, h. mára megcsömörlöttem a magyar hozzászólóktól, mindenki sejtheti miért.

A klasszikus kérdés persze felmerült bennem is, minek megy valaki oda,(valószínűleg mert dolga volt) az viszont semmiképp, h. megérdemelte. Nyilvánvalóan súlyos hiba a kellő körültekintés elmaradása, a helyi kultúra figyelmen kívül hagyása, nem ismerése, így az ezekből adódó tudás hiánya. Nyilván nem vagytok katonák, felderítők, nincs meg minden tudásotok az ilyen terepen való mozgáshoz, viszont lehetnek kapcsolataitok akik segíthetnek, pl. amikor nem fogadtátok el a helyi újságíró közvetítését a tálibokkal való interjúhoz. Ilyen helyzetekben nem kicsit, nagyon oda kell figyelni a járulékos veszélyekre. És hogy ne csak utólagos okoskodásnak tűnjön az általam leírtak, a jövőre való biztonságotok érdekében javasolnám, h. a költségvetésetekből szorítsatok ki egy biztonsági szakemberre, aki megfelelő tapasztalattal rendelkezvén képes koordinálni, megtervezni az életeteknek azt a részét, amire szemmel láthatóan ti nem vagytok képesek, hiszen nem ez a munkátok, feladatotok. Autót "bárki" tud vezetni, főzni is, mint ahogy képes megtanulni kamerát kezelni vagy számítógépet, viszonylag rövid idő alatt. A biztonsági kérdés viszont egy olyan bonyolult és összetett terület, amit hosszú évek tapasztalatával lehet csak elsajátítani méghozzá úgy, h. közben alig foglalkozunk mással. Akik folyton veszélyes helyeken mozognak, szükségük van ilyen szolgáltatásra. Ha valaki nem ismeri ezt fel, különböző okokra hivatkozva megkerüli, vagy tudatosan kihagyja, probléma esetén egyedül marad, és csak a szerencséjében bízhat. Át lehet futni sokszor a villamos előtt úgy, h. nem üt el. Akár, nagyon sokszor. Amíg el nem üt.
süti beállítások módosítása