On the Spot 2010.04.23. 19:39

Burma 4.

Már írtunk a diktatúra-nyelvről, amelyben minden szó valami mást vagy mást is jelent, mint az adott szó szótári magyarázata. Nemcsak Aung San Suu Kyi-nek vagy U Win Tin-nek van fedőneve, amikor az emberek róluk beszélnek, "a hölgyről" és "az öregről", hanem George Orwell-nek is. Őt úgy hívják: "a próféta".

Az Állatfarm és az 1984 írójának első könyvét kevesebben ismerik, a címe: Burmai napok. Azt mondják, ezzel lett író. Az apja Burmában szolgált az angolok idején, ő maga itt nőtt felt, és undorodott meg az angol birodalmi viszonyoktól, illetve szeretett bele Burmába. Utolsó, halálos ágyán megkezdett, befejezetlen novellájához is Burmából merítette az ihletet... És azért hívják úgy: "a próféta", mert mintha az Állatfarmhoz és az 1984-hez is Burmából merített volna, csak éppen a jövőből.

Az Állatfarmban Napóleon, a többi disznó és a kutyák átveszik a hatalmat a farmon, majd az előző rendszernél is borzalmasabbat teremtenek, nyomorba döntve, kihasználva a többi állatot, hogy ők maradéktalanul dőzsölhessenek. Ezt gondolják itt az angoloktól való leválás utáni időszak forgatókönyvének. Burma függetlenedése után alig 15 évvel beköszöntött a katonai diktatúra, azóta virágzik, leverve minden ellene megkísérelt felkelést. Az 1984 pedig a jelenről szól, egy mindent és mindenkit behálózó, mindent látó paranoid rendszerről, amelyben senki sem bízik senkiben, nincsenek barátságok, mert bárki dolgozhat "nekik", akik a múlt újraírásával alakítják a jelent és a jövőt.


Ám nemcsak nagy vonalakban azonos a két regény Burma közelmúltjával és jelenével. Ugyanúgy eltűnnek lapok az újságokból, ugyanúgy eltűnnek utcanevek, sőt új főváros épül, kizárólag a vezetésnek, távol az emberektől. De a leglibabőrösebb hasonlóságot akkor fedeztük fel, amikor egy tavon vízibiciklizve készítettünk interjút egy apró, törékeny riporterlánnyal, aki barátai és kollégái elbeszéléseiből pontosan tisztában van vele, hogy milyen "kihallgatás" vár rá, ha elkapják. Ugye a regényben hősünket az arcához tartott, patkány lakta ketreccel próbálják meg "meggyőzni". A valóságban a lány kígyókkal teli szobáról mesélt, ahová leeresztik a kihallgatottat néhány másodpercre, hogy beszéljenek. Ezzel meg egy rakás más rémálommal kell a nap 24 órájában együttélnie annak a nálunk csak valamivel idősebb lánynak, aki tulajdonképpen ugyanazt csinálja, mint mi: kiskamerával a kezében tudósít. Csak hát ha őt elkapják, jönnek a kígyók, a kutyák, a szögek... és - a törvény értelmében - legalább 17 év börtön. Néha megkérdezik tőlünk újságírók, hogy-hogy nem félünk Afganisztánban, Bolíviában vagy Gázában, és milyen lehet ilyen veszélyben dolgozni... Ezzel a lánnyal beszélgetve a tavon pillanatok alatt egyértelmű volt: amit mi csinálunk, az semmi. De hogy ő miért csinálja? Miért vállalja munkájával nap mint nap, hogy a börtönben öregszik majd meg, mint U Win Tin, de legalábbis ott tölti egész hátralévő fiatalságát? Az alternatíva: folyamatos félelem, csak éppen nem tudni, hogy pontosan mitől és miért, az elnyomás elfogadása, a rendszerrel való együttélés, de legalább egyértelmű, közvetlen életveszély nélkül. Az emberek legnagyobb többsége így él most Burmában. A lány nem, mert elképesztően bátor. A legbátrabb ember, akivel eddigi útjaink során találkoztunk.

-->

A bejegyzés trackback címe:

https://onthespot.blog.hu/api/trackback/id/tr671946345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.