Dél-Afrika kegyetlen, ha az ember bepillanthat a függönyök mögé. Ebben az országban van a legnagyobb különbség gazdag es szegény, fekete, színes és fehér között, bár az Apartheid 16 éve véget ért. Ezért is mutatjuk ebben az On The Spot-ban a végleteket, hiszen ezek miatt a legnagyobb a feszültség. Meg persze mert az egész világ nézi már egy hónapja Dél-Afrika legszebb arcát, amely az Apartheid vége óta tényleg szépen kialakult, de van egy másik oldal is, és szerintünk azt sem árt látni. Keveseknek adatik meg, hogy mindkét világot megismerjek, délben egy luxus bevásárlóközpont éttermében ebédelünk, elektromos kerítéssel és három méter magas fallal körülvett házakban ébredünk, este pedig bádogviskókban sörözünk Joburg rettegett gettóiban (szerencsére sikerül hárítani a heves vendégszeretetet, a fiúk megértik, hogy nem kérek sem mandraxot, sem cracket, sem egyéb kábítószert, amiről eddig soha nem hallottam, így marad a sör.)
 
Dokumentumfilmet forgatunk, az igazi Dél-Afrikáról (bármit is jelentsen ez), ehhez be kell jutni, de ami még ennél is fontosabb: szeretni kell feloldódni egy teljesen idegen világban. Andris a fekete világtól hermetikusan elzárt, „csak fehér" településre ment. Én meg a johannesburgi alvilágba. Jozi nyomornegyedeiben próbálok új „barátokat" szerezni. Én vagyok az egyetlen fehér, ráadásul nő. Dél- Afrika (the rape capital of the World címmel büszkélkedhet) a nemi erőszak paradicsoma. Andris ijesztgetett egész úton idefele, óvszereket rakatott a zsebembe, mondván, ha már megerőszakolnak, legalább ne legyek HIV pozitív (Dél-Afrika lakosságának 25-30%-a fertőzött). Jót nevetek, majd elképzelem, hogy megkérem a rajtam épp erőszakot elkövető urat, hogy ugyan már, használjunk óvszert!:-)) Félelmünk alaptalan volt, bebizonyosodott, hogy az alvilág sem annyira sötét, sőt kifejezetten szerencsés, hogy fehér nő vagyok egy férfiak uralta erőszakos világban,hiszen soha nem kaptak még ennyi figyelmet fehér embertől. Vagy egyszerűen csak szerencsém volt. (Helyi emberekkel jutottam be a „rettegett” negyedekbe, akik csak úgy vállalták a feladatot, hogy mindig volt legalább egy megbízható ismerősük az adott gettóban.) Beengedtek maguk közé, vigyáztak rám, sőt megkockáztatnám, hogy megkedveltük egymást. Furcsán hangzik ez, tudom. Az inkább csak vicces, hogy autót akartak lopni nekem vagy fegyvert eladni (amit en szelíden visszautasítottam, erre felajánlották, hogy a fegyvert odaadják ingyen, mert sosem lehet tudni, és jobb, ha van nálam), de ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, ragaszkodni kezdtek hozzám. Sajnos páran reménykedni is, hogy hátha én mentem majd meg őket: mesélni akartak, vagyis inkább gyónni...
 
Én meg csak mosolyogtam, szörnyülködtem, kérdeztem vagy csak hallgattam, és nyomtam a REC-gombot. Baromira megviselt, állandóan éjszakáztunk, álmomban is bűntényeket és gyónni akaró gyilkosokat láttam. Voltak napok, amikor elő sem vettem a kamerát, csak beszélgettünk, sőt házibuliba voltam hivatalos. Máskor, egy másik negyedben, ahova egy bádogviskó lakóihoz jártam, úgy tíz napig, annyi cracket szívtak el mellettem, hogy másnap reggel rettenetes fejfájással ébredtem, de nemcsak én, a tolmácsaim is.
 
 
Az első néhány találkozás többnyire a kamerának szóló vagánykodással telt, aztán egy bő hét után eljutottunk az igazi beszélgetésekig. Közben szépen lassan megértettem valamit belőlük. Megértettem, hogy Dél-Afrika nyomornegyedeiben nem az a jó es nem az a rossz, mint itthonról nézve. Hogy a lehetetlen, reménytelen gettóban, gyilkos apa gyermekeként (akit soha nem láttunk, mert börtönben volt egész gyerekkorunkban) minden fiú késekkel játszik és tanulja meg 10-11 évesen, hogy hova es hogyan kell szúrni, egy-két év múlva fegyverhez jut, gengekbe verődik, drogozni kezd, majd lopni, hogy meglegyen a másnapi adagra a pénz, és máris olyan kelepcébe került, amiből kitörni csak nagyon keveseknek sikerül. A legtöbb azt sem tudja, hova szeretne kitörni, soha nem látott mást, mint a gettót, teljesen más szabályok között szocializálódott, senki nem tanította meg gyerekkorában, hogy a zebrán kell átmenni, és a piros lámpánál meg kell állni. Később, ha szerencséje van, és nem zárják börtönbe 20 évre, rájöhet, hogy még neki is, a pokol hatodik bugyrából is van választása, sőt akár álmai is lehetnek.
 
Furcsa, hogy a gengszterekkel megértettük egymást, pedig két teljesen különböző, átjárók nélküli világból valók vagyunk. Ha nem a gettó közepén üldögélek velük, hanem a vadászterületükön futunk össze valahol, engem is kirabolnak, az én házamba is betörnek, ha nem engedelmeskedem, szúrnak vagy lőnek. Ennek ellenére, vagy éppen ezért, nem tudom, de a második hét végére egyik-másik fiú iránt fájdalommal vegyes, erős szeretetet érzek. Amennyit elviszek, legalább annyit itt is hagyok nekik.
 
Az egyik segítőm, aki a tolmácsom is volt egyben, egy hosszúra nyúlt éjszakai interjú után, amit a gengszterekkel csináltunk, kijelentette, hogy ő ezzel befejezte, új munka után néz. Azt mondta, neki ez nem éri meg, annyira megviselik ezek a történetek, pedig mást sem szeretetne, csak felejteni. Elfelejteni, hogy honnan jött.
 
On The Spot – A helyszín: Dél-Afrika
július 8. csütörtök 22:30 Spektrum
július 9. péntek 22:00 Sport1
 
window.fbAsyncInit = function() { FB.init({ appId : '217136951693260', autoLogAppEvents : true, xfbml : true, version : 'v10.0' }); };
-->

A bejegyzés trackback címe:

https://onthespot.blog.hu/api/trackback/id/tr432129826

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dél-Afrikáról 2010.07.06. 20:04:33

Kissé rendhagyó témát választottunk mára, okkal. „Historia est magistra vitæ” (Cicero). Dél-Afrika valódi történetét mindannyiunknak ismernie kell, hogy nota bene, láthassuk mit művelhet egy gyönyörű országgal egy sátáni eszme, amely mint egy vírus E...

Trackback: Bosznia-Hercegovináról és fociról 2010.07.05. 13:51:40

Van egy kis tartás benned, amikor Bosznia-Hercegovinában bemész egy kocsmába. Nem tudod, hogy akik ott vannak, melyik nemzetiséghez tartoznak. Mert nem mindegy ugye, hogy boszniai szerbek, vagy bosnyákok előtt iszod betegre magadat, pláne lánnyal. De e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TGabi 2010.07.05. 09:50:17

Andriska marha lovagias, hogy kolléganőt küldi be a veszélyes övezetbe, miközben ő pánikszerűen máshol forfat...

whale 2010.07.05. 09:58:45

@Luella Menendez:
Miért neked azt mondta valaki, hogy ő egy lovag?:)))

kombany12 2010.07.05. 10:05:02

általában aki ilyen helyeken forgat előbb utóbb annak sanyi... lehet hogy gyilkos a muksó de ha nem gyilkolt volna akor nem gyilkos hulla lenne.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.07.05. 10:06:06

@Luella Menendez:

egy no konnyebben kerul kontaktusba ilyen lelkiserult emberekkel
jobban toleralnak egy not, mintha egy feher csavo akarna ott mndenbe beleutni az orrat

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.07.05. 10:21:54

d-afrikabol ki kellene paterolni a feketeke es lezarni a szarazfoldi hatarait

az egyenlitotol delre fekvo tobbi teruletrol meg fehereknek kellene eltakarodniuk

hadd oljek egymast a kongoban ugy ahogy akarjak

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2010.07.05. 10:30:10

A fokvárosi magyar kolóniával nem csinálnak interjút?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.07.05. 11:02:04

Csak én érzem azt, hogy erre nincs megoldás? Ha elfogynak a nyersanyagok Afrikát mindenki magára hagyja, van egy ilyen érzésem...

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.07.05. 11:22:06

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

ha a negerek nem tanlnak meg dolgozni es kulturemberkent erdekervenyesiteni rablas, vudu meg gyilkolaszas helyett,

akkor ez jut nekik es esz

Andie 2010.07.05. 11:23:48

Egyszerüen nehéz elhinnem, hogy megúsztad ép bőrrel. Vagy nem igazak a statisztikák, és talpig úriemberek forognak ott öltönyben, vagy pedig te nem irsz le valamit, vagy mindent.
Egy fehér nő, ha itt végigsétál a 8. keren, akkor is elkapják, nem hogy ott, Dél-Afrikában.
Ez egyszerüen hihetetlen.

Felirom az időpontot, majd nézem a Spektrumot is.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.07.05. 11:46:32

@a nyugalom megzavarására alkalmas: Tény, de ők nem is akarták ezt. Jó lett volna nekik minden úgy, ahogy van, de a fehér ember odament a nyersanyagért, meg emberanyagért stb. nehéz téma és visszafordíthatatlan, de legyünk annyira álszentek, hogy csak miattuk van...

Viszont még mindig úgy érzem, hogy náluk százalékosan nagyobb a kitörni, tanulni és szocializálódni akarás, mint mondjuk a mi romáinknál, akik közel sincsenek olyan kiszolgáltatott helyzetben, mint ők.

valójábannemberci 2010.07.05. 11:49:12

Hmmm... Van még olyan, aki szerint a District 9 valójában a földönkívüliekről szól?

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2010.07.05. 11:50:34

@poszt: "Dokumentumfilmet forgatunk, az igazi Dél-Afrikáról (bármit is jelentsen ez)"

"Lofaszt, mama!" - hogy idezettel valaszoljak. Ez max egy szelete. Fasza, ha bejartad Jo'Burg szennyes teruleteit (bar Hillbow-val kapcsolatban ketelkedem, ha azt is, akkor max riszpekt erte), de ez az orszagnak ha egy huszada, akkor mar sok. Borzalmasan nagy arrogancia "igazi ZAR-rol" beszelni, amikor hozza sem szagoltal (szagoltatok) az orszag 70%-at kitevo torzsi teruleteihez (lakossagban, teruletben meg durvabb). Csak mondom.

A kommenteket meg szerintem egyszeruen tiltsatok le, ertelme semmi.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.07.05. 11:59:30

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

ezert irtam fentebb:

d-afrikabol ki kellene paterolni a feketeke es lezarni a szarazfoldi hatarait

az egyenlitotol delre fekvo tobbi teruletrol meg fehereknek kellene eltakarodniuk

hadd oljek egymast a kongoban ugy ahogy akarjak

ryo 2010.07.05. 12:06:41

jaja fegyveres kísérőkkel, beépített (lefizetett) emberekkel valóban a gettó igazi arcát látod

azt nem mondta senki hogy általában ott sem a józan emberektől kell félni (bár lehet...) hanem a szétszívott arcoktól? azokra meg semmi hatással nincs sem te sem a kurva nagy szeretet ami árad belőled

javaslom a köv doku filmet egy borsodi faluról forgasd, kíváncsi vagyok ott be mersz-e menni a cigánysorra :)

Nzoltan 2010.07.05. 12:37:39

Néha az jut az eszembe, hogy rég volt itthon háború. Különben nem lennének ilyen elvarázsolt tyúkok.

mojoking77 2010.07.05. 12:48:50

@Nzoltan: Hehe.. Ez meg semmi. Tavaj dolgoztam par horvat kolegaval Botswanaban, s az egyik (mellesleg kifejezetten kellemes szoke) holgy ertetlenkedett, hogy miert tartja mindenki a foldi pokolnak Lagoszt, mikor o olyan jot mulatott ott az egyik kolleganojevel, meg, hogy elmentek kettesben setalni es semmi sem tortent veluk.. Utana sokaig ne kedvelt, mikor le "Idiot bitch"-eztem... A szerzonek:
- Kerd mar meg a sracokat, hogy legalabb a fenykepeket adjak oda neked, amit elloptak a kamerammal annak idejen... :) Hogy rohadjon le a keze az osszesnek..
Udv:
Gy

Goyo 2010.07.05. 12:56:16

@a nyugalom megzavarására alkalmas: Kitől kapják a fegyvert, hogy ölhessék egymást? És miért cserébe?

mojoking77 2010.07.05. 13:03:10

@Goyo: Oooo... Ez eleg hulye kerdes volt. Gondolom veszik. Nem szerencses minden moge osszeeskuveseket kepzelni...

Ol_Sanchez 2010.07.05. 13:33:36

Az MTV riporterei szerint is brutalisan veszedelmes lehet a hely:

www.youtube.com/watch?v=K0IpmAfsav8&feature=player_embedded

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.07.05. 13:43:47

@Goyo:

miert kellene nekik fegyvert adni?

amugymeg ninceleg elkobzott fegyver a vilagban, amit a koltseges megsemmisetes helyett oda lehet adni?

TemplarOmega (törölt) 2010.07.05. 14:14:42

Gondolom főhősnőnk azért csak megismerkedett a helyi specialitással.
"Véres hurka akaratod ellenére."

Vagy a riport nem elég élethű.

wpet 2010.07.05. 14:24:19

A közismerten elfogult BBC a nemi erőszakról:

news.bbc.co.uk/2/hi/1909220.stm.

Találni olyan évet is, amikor 40.000 fölött volt az esetek száma hivatalosan(!), vagyis ennél jóval több áldozat lehet.

Makumba4 2010.07.05. 15:00:11

Egy pszichiáter mesélte egyszer, hogy meghívták Dél-Afrikába egy kongresszusra. Megérkeztek, bevitték őket a szállodába, és mondták, amíg nem hívják, ki ne mozduljon az épületből. Egyszer csörgött a telefon, lement a portára, ott beültették őket egy kisbuszba, amit a teljes II. Ukrán front kísért. Elindultak vidékre, majd megérkeztek egy szögesdrótkerítéssel körülvett helyhez. Behajtottak, odabent dzsuva, rozsdás autóroncsok szerteszét, ember magasságú gaz, mindennek a közepén egy fából ácsolt fészer. Ajtó kinyit, autó behajt, ajtó bezár. Kiszálltak, átterelték őket a másik oldalon lévő ajtóhoz. Kinyit, és láss csodát: odabent 5 cm-es gyep, golfpálya, koktélozó emberek, kis tó kacsákkal, svédasztal és mosolygó felszopók. Akkor értette meg, hová is érkezett.

nickita 2010.07.05. 15:01:33

Eszter, te nem vagy noooormális. Hogy mertek ilyen helyekre elmenni? Már Burmában is majdnem otthagytátok a fogatokat. De amúgy a sorozat nagyon királyság, gratulálok!

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2010.07.05. 15:16:14

Vissza lehet majd nézni valahol a filmet, miután lement?

Alvin666 2010.07.05. 15:53:19

"hogy még neki is, a pokol hatodik bugyrából is van választása, sőt akár álmai is lehetnek."
Ja, a dzsuvas maki gengszterek mindig csak aldozatok... Atomot nekik!

Egyebkent meg nem, nem lehetnek almaik. Csak a ti kis liberalis agyatokban letezik az a jog, hogy barkinek berlete van a vilagban barmire, meg akar almokra is. Nincs alomhoz sem "jog", boldogsaghoz sem, sot meg a letezeshez sincs jog. Megszuletnek, de minek, meghalnak es ennyi. Haszontalan biomassza mind, mint ugy altalaban az emberi faj 90 %-a, beleertve valoszinuleg engem is...
A "jogokat" hagyjuk meg azoknak, akik meg is erdemlik azokat.

Pacak 2010.07.05. 15:55:13

Sziasztok

Egyet kell ertenem Kennyvel...aki mar ELT Del-Afrikabanaz tudja csak, hogy mi a "Del-Afrikaiak istene"...:):):)
En del Joburgben eltem,6 evet, eleg kozel Sowetohoz(Szekesfehervarnyi terulet kb 2 millio lakossal, a gettohoz.
En sem nagyon ertem, hogyan mertek ok csak igy bemenni, minden vedelem nelkul (az ovszer nem szamit annak)mivel a rendorok nem mennek be...

Sajnos amit hallani lehet a nagyvilagban Del-Afrikarol az mind igaz, sot olyan, nekunk feher embereknek felfoghatatlan dolgokn is megtortennek nap, mint nap amitol szinte felfordul a gyomrunk. Nem szeretnem reszletezni, mivel annyit tudnek meselni, hogy meg ket napig is itt ulnek a gep elott de ha valakit erdekel, irjon es elmeselek nehany kirivo esetet. Csak egy peldat irok Sowetorol...ugy 2004 kornyeken tortent az eset. A "szokasos" story, idos neni (70 koruli), megallt az autopalya lehajto utani stop tablanal, le is kapcsolta 2 fekete fegyveres emberke. Beraktak a csomagtartoba es bevezettek Soweto keleti reszebe. Elkezdtek piazni, hivtak meg 4 haverjukat, majd "kisse" ittas allapotban, kiszedtek, megvertek, levetkoztettek szegeny nenit es mind a hatan megeroszakoltak, majd ott hagytak az egyik utcan es elhajtottak a kocsival. Ez ugye mar este tortent, es Soweto nem tartozik az egyik legjobban kivilagitott varosreszek koze, ugyhogy csak jo fel ora-ora mulva vette eszre a nenit egy foiskolas fekete srac. O gyorsan pokroccal betakarta, berakta az autojaba, elvitte a korhazig, kirakta a bejarat elott es elhajtott mert nem akarta, hogy valaki felismerje, mint "feher berencet".
A neni, ha hiszitek-ha nem, tulelte a hat nagy lofarku idiotat, igaz HIV-val fertozott lett, de tulelte.

Szoval ez csak egy a millionyi esetbol, amiket tudnek meselni napokon keresztul.
Valoban nagyon "szerencses" ez a Magyar holgy.:):):):)

Udvozlettel,

Kristof

Waldorf Rolandó 2010.07.05. 16:06:59

A hölgy most annyira fel van ajzva, hogy rögvest kivesz egy szobát ott egy hétre, és elküldi édesanyját üdülni.
Szia, anya, hétfőn jövök!

wpet 2010.07.05. 16:09:24

@nickita:

Ha 10 felfegyverzett bandatag vigyáz rád, akkor azért nem olyan rizikós.

Pacak 2010.07.05. 16:24:08

Meg egy eszrevetelem lenne azzal a megallapitassal, hogy, idezem..."egy-két év múlva fegyverhez jut, gengekbe verődik, drogozni kezd, majd lopni, hogy meglegyen a másnapi adagra a pénz, és máris olyan kelepcébe került, amiből kitörni csak nagyon keveseknek sikerül"

Amiota Del-Afrikaban eltoroltek a halal buntetest, ezek az ugymond kelepcebe kerult emberkek azt csinalnak amit akarnak. Mivel ha elkapjak oket, akkor sincs semmi problema, ingyen kaja, pia es szallas, ruha, futes es folyo viz all a rendelkezesukre az en befizetett adombol, illetve a megeroszakolt, kirabolt es lemeszarolt csalad adojabol...
Ha meg nem kapjak el, megteszi megegyszer, meg ezerszer...amig el nem kapjak. Mara mar annyira tulzsufoltak a bortonok, hogy szinte nap, mint nap engednek szabadon eletfogytiglanos bunozoket...ez aztan a kelepce amibo nem lehet (es nem is akarnak) kitorni...

Szinte minden del-afrikai azon imadkozik, hogy a jelenlegi elnok, Zuma, aki mellesleg "rapist", fegyver kereskedo, csalo es akinek 7 felesege van negyven valahany gyerekkel, beadja a derekat, es visszahozza a halalbuntetest vagy egy nagyon kemeny buntetest az ilyen bunozoknek. Mivel Zuma a legvadabb es legeroszakosabb torzsbol szarmazik (Zulu), igy eleg nagy az eselye, hogy valami tortenni fog. Illetve akkor is tortenhet valami, ha az egyik parlamenti kepviselo vagy miniszter gyereket eroszakoljak meg, lovik le, raboljak ki vagy gyujtjak fel az ugynevezett "nyaklancal", benzinnel leontott auto gumit raknak az aldozat nyakaba, majd meggyujtjak...

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.07.05. 16:35:17

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

ja, hogy onnan indult:

"The practice became a common method of lethal lynching during disturbances in South Africa in the 1980s and 1990s. The first recorded instance took place in Uitenhage on 23 March 1985 when African National Congress (ANC) supporters killed a councillor who was suspected of being a collaborator."

en.wikipedia.org/wiki/Necklacing#In_South_Africa

Pacak 2010.07.05. 16:49:03

:)...welcome to Africa...:):):)

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.07.05. 17:00:40

@Pacak:

olvasgatva, ugy latom Mandelaek is kivettek a reszuket ennek a szokasnak a gyakorlasabol:

In 1986 she embarrassed the anti-apartheid community with the statement in a speech that "we shall liberate this country" with "our boxes of matches and our necklaces"

century.guardian.co.uk/1980-1989/Story/0,,110268,00.html

Makumba4 2010.07.05. 17:05:03

@szarkaláb: miért érdekel? Adjak számot?

Pacak 2010.07.05. 17:11:05

@a nyugalom megzavarására alkalmas: igen...ok sem kulonbek a Deakne vasznanal...:):):)
Mi akasztunk, ok gyujtogatnak. Ez egyebkent a feketeknek a nagy maniajuk, mindent felgyujtanak...imadjak a tuzet.:)

mojoking77 2010.07.06. 18:23:07

@Pacak: Mar ne haragudj, de mikor voltal pontosan SA-ban?
Amit irsz, az alapjan valamikor a 2000-es evek elejere tennem. Par pontositas, mar csak azert is, mert emelyeg a gyomrom, hogy mindenki, minden forumon, kivetel nelkul csak a panikkelteshez ert. Az idei evben drasztikusan (cca. 35%) esett vissza az eroszakos bunozes, a tavaji ev azonos idoszakahoz kepest. Persze, meg mindig nem egy bekes kornyek (Soweto, es a CBD semmi kepp se), de messze nem az a pokol, amit szeretnel itt lefesteni. sokkal objektivebb Eszterek leirasa, akik valoban ott voltak, nem pedig biztonsagos tavolrol hergeltek hulysegekkel a tobbieket. Az eletfogytosok szabadon engedeserol: Par honapja megszokott egy ketszeres gyilkos, a fel varos le volt zarva (nem viccelek, aznap ketszer igazoltattak, mig beertem a ceghez), az embert meg aznap elkaptak.
Zuma pont a napokban jelentette be a bortonok ferohelyeinek noveleset, etc, etc.
Nem tagadom, 8-10 evvel ezelott valoban ugy nezett ki a dolog, ahogy leirtad (tobbe-kevesbe, azert neha nyugodtan lehet gyokot vonni meg igy is belole), de ez, nyugodtan mondhatjuk, hogy (a szornyu) mult. Ha nem hiszed, gyere vissza nyugodtan. Mondjuk ne Sowetoban szallj meg, de gondolom otthon sem Ozdon, vagy az Illatos utcaban laksz. (Ha megis, vagy ha valamelyik olvasot sikerult megsertenem, akkor bocs)

Pacak 2010.07.06. 20:44:12

@mojoking77: Szia

2006-ban jottem el Del-Afrikabol es meg akkor is ilyen volt a helyzet es ezt kar lenne tagadnod..miert irnam le ha nem igy lenne.
6 evet eltem ott folyamatosan, a felesegem is del-afrikai ugyhogy nem nagyon ertem miert ketelkedsz abban amit leirtam. Az ottani, ugymond mostoha anyamat(echte del-afrikaiak) akikkel eltem 5 evig, 2szer is csomagtaroba raktak es izzo vasat tartottak az arcahoz, hogy a bankkartyajanak a pin kodjat adja ki. Te ezek szerint ott elsz es azt is tudod, hogy R3000 a napi max ami leszedhetsz, pontosan ezert...
Legyszives ne hazudtoljal meg mert ugy van minden ahogy leirtam.
Attol fuggetlenul, hogy szinte minden evben visszajarunk a felesegemmel, most is megyunk a honap vegen majdnem 3 hetre.
Szerintem te strucc a politikat folytatod, ha nem latod vagy hallod akkor az nem letezik. Amiota a fent emlitett mostoha anyamek atkoltoztek az egyik leggazdagabb kornyekre, Sandtonre, ott is gunpoint volt 2 honap utan az auto bejaroban...tehat legyszives ne mond azt, hogy elferditem a valosagot vagy tulzasokba esek!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Annak pedig semmi koze sincs ahoz, hogy mennyire szep orszag vagy, hogy milyen kedvesek az emberek. Imadtam ott elni es ha tehetnem, vissza is koltoznek, mert attol fuggetlenul, hogy mik tortennek, sokkal rosszabbul hangzik igy leirva, vagy ugy is fogalmazhatunk, hogy csak a rossz dolgokat emlitve, mint amikor az ember ott el. Ettol fuggetlenul, ez az igazsag es szepitheted barhogyan is, akkor is igy van.
Amugy a felesegem nem szeretne visszakoltozni, mert nem erzi magat biztonsagban, afrikaans holgyrol beszelunk. Szoval ez mindent elarul!!!!!

Ja, es nem sertettel meg de ugy allitottal be engem, mint aki nagyzol vagy hazudik...viszont ha ez volt a szandekod, akkor ez eleg serto es inkabb te vagy az aki elferditi a dolgokat!!!

Udvozlettel,

Kovago Kristof

Pacak 2010.07.06. 21:08:14

Ha meg igy is tulzonak tartasz akkor csak megadom a szamat az ottani csaladomnak, R. Joycenak es tole szerezhetsz be informaciokat a napi esemenyekrol. Amugy, ujra olvasva a kommented, utolag eleg serto,hogy ilyen tulzonak tartasz..."nyugodtan lehet gyokot vonni"...MIBOL,A VALOSAGBOL????????

Epp te irtad a bortonokrol, hogy nemreg jelentette be a Zuma a bovitest, ami azt jelenti, hogy a helyzet meg mindig ugyan olyan!!!!!!!Ha ott elsz akkor te is ismered a szolast, It is African time...tehat meg ebbol nem lesz semmi legalabb 2 evig. Csak is a foci VB miatt jelentette be.
A masik pedig nem Sowetoban laktam, hanem ha elolvastad a kommentem figyelmesen, akkor lathattad, hogy kozel Sowetohoz, delen, Glenvistaban. Tehat nem a budos utcakban laktam...es nem egy koszos Magyar menekult vagyok, mint ahogy te a celzasaiddal minositesz nem csak engem de egy egesz varost (Ozd).

Ha szemelyesen is szeretnel errol egy kicsit bovebben vitazni, allok rendelkezesedre.
Julius 25-Augusztus 13-ig leszunk "otthon".

Kovago Kristof

mojoking77 2010.07.06. 21:37:25

@Pacak: Persze, semmi gond.. Ennek ellenere nem tudok mast mondani, mint, hogy az altalad leirtak nagyjabol a 4-5 evvel ezelotti allapotokat tukrozik. Sokat jarok mindenfele az orszagban (ha vege ennek a felhajtasnak, jovo heten "Queenstown"-ba kell mennem... ), de jelenleg messze tulzo amiket irtal. Ha jol vettem eszre (bar Ha-val ugye nem kezdunk mondatot), sikeresen fel lettel idegesitve, s kivalasztot mondataimon duhongsz. En is eltem Sandton-ban, nem reg koltoztem at Fourways-be, es igen, termeszetes a szogesdrot kerites, es az, hogy ejszakankent zarunk mindent. Ebben igazad lenne, ha irtad volna. A baj az, hogy e helyett egy sokkal egyszerubb, es mindenkep hatasosabb modot valasztottal, kivalasztottad a legszornyubb dolgokat, es azt tetted eloterbe. Ezert irtam, hogy sokkal objektivebb Eszter irasa, aki friss emlekekkel "telepakolva" tart epp haza.
Udvozlettel:

Gy
P.S: En Augusztus 2-9-ig leszek otthon, elotte megihatunk egy Windhoek-ot valahol.

mojoking77 2010.07.06. 21:38:22

@Pacak: Ja, es Ozdot nem nehez minositeni. Menj el egyszer arra, nezz korul....

mojoking77 2010.07.06. 21:40:08

@Pacak: Ez a "koszos Magyar menekult" dolog nem igazan hagy nyugodni... Ki menekul? Hova? Miert? Ez nem igazan vilagos...

mojoking77 2010.07.06. 22:24:42

@a nyugalom megzavarására alkalmas: Igen?....
(Komolyan kivancsi vagyok a folytatasra. Mi koze mindennek a "koszos Magyar menekult"-hez? )

Pacak 2010.07.07. 16:50:46

@mojoking77: Semmi koze hozza de szinte ugy beszelsz Magyarorszagrol, mintha semmi kozod sem lenne hozza...de teljesen mindegy.
Nem egyes mondataidon duhongtem, hanem azon, hogy ugy allitottal be engem, mintha nem az igazat irtam volna le. A velunk megtortent VALOS esemenyeket irtam le es olyan torteneteket amik a korulottem elo barataimmal megtortentek.
Ja, meg valamit, legyszives kuld be a szoke 25 eves lanyodat egyedul Sowetoba dokumentum filmet kesziteni nehany napra...azutabn majd meg beszelunk...

En ezzel lezartnak tekintem az ugyet...

mojoking77 2010.07.11. 17:55:02

@Pacak: Jol megmondtad.. :)
Egyetlen kerdesere sem valaszoltal, ellenben velemenyt alkottal rolam, iteletet hoztal, anelkul, hoy igazan elolvastad volna a hozzaszolasomat. Gratulalok erte.
süti beállítások módosítása