BECSÜLET?

(honor, existimatio) jelenti elismerését az ember erkölcsi értékének, szellemi tulajdonságainak, társadalmi állásának és mindama sajátságainak, melyek benne becsülésre méltók.

Bővebb információ:
http://www.kislexikon.hu/becsulet.html#ixzz27NzMTNW

Újdelhi olyan, mint a frissen elejtett vad. Még csillog a szeme, bársonyos, selymes a szőre, de már lógnak kifelé a belei. Minden látható, amit nem akarunk látni, nem lehet megspórolni.
A gyönyörű és a hátborzongató kart-karöltve jár táncot. Kilépsz a pazar palotából és megbotlasz egy haldoklóban az utcán. Így megy ez.
Sokan vannak, nagyon sokan. Milliók jönnek a falvakból évente, egy jobb élet reményében. Mások menekülnek vidékről, mert abban bíznak, hogy itt jól el lehet bújni. Szerelmesek.
Ha szerencséjük van, nem találnak rájuk a szüleik, hogy lekaszabolják, elevenen elégessék, vagy autó mögé kötözzék őket és addig húzzák, míg meg nem halnak, esetleg rovarirtót itassanak velük. Évente több mint ezer becsületgyilkosság történik Indiában.

kép3.jpg

Pahar Ganj egyik koszos, zsúfolt sikátorában, szárítókötelek, kóbor kutyák és meztelen purdék közt áll egy kis kék ház. Nincs kerítés, de még zár sem. Ez lenne a menedék?
A Love Commando egy kicsi, de annál híresebb szervezet, elrejtik a szökésben lévő szerelmespárokat, ügyvédeket fogadnak, és ha minden jól megy,- hónapok elteltével- a szeretők új életet kezdhetnek.
Sanjoy, a szervezet egyik vezetője, itt is lakik, egy nagy ágyon heverészik egész nap, zúgó ventillátorok között és legalább három telefonja van. "Love Commando"- szól bele az egyikbe, miközben már csörög a másik. Mióta szerepeltek az egyik legnagyobb indiai tv showban, nincs megállás. Kétségbeesett párok telefonálnak és próbálnak eljutni hozzájuk, hogy biztonságban lehessenek.
"A világ legyen tele szerelemmel, hogy a gyűlöletnek ne lehessen helye." - mondja Sanjoy, de folytatni már nem tudja, újabb hívás érkezik, újabb kétségbeesett pár kéri a segítségét.
Indiában a szerelmet nem sokra becsülik, a szervezett házasságot annál inkább. A szerelem elmúlik és ott marad két össze nem illő ember. Mondjuk egy előkelő kaszt lánya és egy riksás fiú. Ugyan mit tudnak majd kezdeni egymással? Ez a szülők és a társadalom teóriája. A gyilkosság gondolatához ez persze önmagában még nem elég. Ahhoz a becsület elvesztése és a szégyen kell. Teljes kirekesztés vár azokra a családokra, ahonnan megszökött egy lány. Kaszton kívül házasodni: szégyen, klánon belül házasodni: szégyen, valláson kívül házasodni: szégyen, szerelemből házasodni: szégyen. Ilyen egyszerű a több ezer éves szabályrendszer, aminek az utóbbi hatvan évben kezdték el feszegetni a határait. De a vidéki közösségekben még mindig a falutanács szava számít, nem a törvényé, ha a tanács úgy dönt, hogy az engedetlen párt meg kell büntetni, nincs apelláta.

kép4.jpg

Ha a felháborodott szülők megtalálnák Sanjoy-ék menedékházát, bizonyára megölnék őket. Ráadásul sok ilyen ház működik már, de érthető okokból filmeseket és újságírókat csak az egyikbe engednek.

Szóval Sanjoy és a kommandó többi tagja egy icipici szobában rendel.
Előtte kis konyha és wc. Keveredik a lencsefőzelék és a szennyvíz szaga. A konyhából meredek vaslétra vezet az emeletre, ott laknak a szerelmesek. Most éppen nyolcan vannak. Négy fiatal, riadt, de csillogó szemű pár. Semmijük sincs, egy szál ruhában szöktek meg a falujukból. A szobában egy nagy ágy van, de jut hely mindenkinek.

kép2.jpg


Meglepetésünkre többen is egyetemet végeztek, van olyan fiú, aki az egyetemi tanári állását, más jól fizető marketinges állást adott fel a szerelméért.
Mégis a lányok fáztak rá jobban a merész álmokra. Majd mindegyiket csúnyán megverték, hónapokra bezárták, köpködték, kínozták a saját szüleik, hogy jobb belátásra bírják őket.
Kavita és Pavan, Arti és Sanjay, Dipak és a felesége a barátságukba fogadtak minket. Naponta üldögéltünk a nagy ágyon és beszélgettünk. A jelenről nevetgélve, hogy a feszültséget kicsit levezessék, a múltról könnyek között, a jövőről meg hol riadt, hol mosolygós arccal.
Az ő történeteikről szól az On The Spot Harcosok első epizódja.

Ma este 9-kor az M1-en.

window.fbAsyncInit = function() { FB.init({ appId : '217136951693260', autoLogAppEvents : true, xfbml : true, version : 'v10.0' }); };
-->

A bejegyzés trackback címe:

https://onthespot.blog.hu/api/trackback/id/tr324803524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2012.09.26. 10:34:53

Oké-oké, barbárok, ezt nem így kellene.

De abban is van igazság hogy két teljesen eltérő kultúrájú ember mit fog egy mással kezdeni ha elmúlik a szerelem? Elválnak, a gyrek csonka családban nő fel, ez a jó?

Navarone 2012.09.26. 11:38:28

@Tapmancs: Nem jó az sem. De ez a másik véglet, ahogy az indiai "erkölcsi törvények" szerint megfelelő a házasság.

ibafaipap 2012.09.26. 11:42:11

Gyerekek, most már valami kevésbé nyomorúságos helyet is mutathatnátok. Érdekes meg minden, de az embernek előbb-utóbb csömöre lesz.

átlátó 2012.09.26. 12:18:38

Pontosan ezért van értelme annak, hogy más kultúrával bíró egyének egyre nagyobb számban jöjjenek erre a vidékre... és akkor majd ha egyre többen jönnek, elválik, hogy ők integrálódnak e hozzánk, vagy mi hozzájuk... minden a létszámtól és a születési arányoktól függ...

Asidotus 2012.09.26. 12:37:53

Olyan azért biztos nincs Indiában (sem), hogy az előkelő kasztbéi lányt egy riksás fiúhoz adják a szülők.

Amúgy, az ilyen, és ehhez hasonló történetek (pl. Afrikában a női nemiszerv megcsonkítása) kapcsán mindig eszembe jut, hogy:
oké más kultúra, tolerálni kell, DE. Valóban ez a más kultúra a benne élők választása, és egyáltalán, tolerálni kell mindenféle f@szságot? Mert én kultúrának nem nevezném a csiklócsonkítást, a tetőtől talpig rongyba burkolt iszlámot, stb.

olimpiam 2012.09.26. 12:38:21

@ibafaipap: negatívot lehet csak eladni.
a háborút, a kínt, sírást, az igazságtalanságot. a halált, a bosszút.

Boldogságot, szeretetet, egészséget, tisztességet nem igazán. Arra nem jönnek a szponzorok..

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.09.26. 12:46:01

@olimpiam: latom, nem tunt fel, hogy mirol is szol a poszt...

szponzorok, mi?:-)))

bakker...
ezek ti vagytok, nem a szponzorok:-DDD

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.26. 13:01:33

Mindenhol mások a szokások. A rossz szokások előbb-utóbb elhalnak. Nem szabad a rossz szokások ellen küzdeni, mert ez erősíti őket.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.26. 13:03:50

@Nűnű:

Minden kultúra egyenértékű. Minden más nézőpont rasszizmus.

Liquid_Night 2012.09.26. 13:27:11

@olimpiam:

"Boldogságot, szeretetet, egészséget, tisztességet nem igazán. " - Pedig a téma valójában pont ez...

Sajnos a világ 7 milliárd emberének körében sokkal-sokkal több a "rossz" mit a "jó". És amíg így marad, ezt nem fogja kompenzálni az sem, ha a híreidet a kevéske jóra koncentrálod behunyt szemmel...

sunwind 2012.09.26. 13:51:05

A poszt írójának üzenném, hogy a mostanság jellemző közvélekedéssel ellentétben a médiának van felelőssége. Kötelessége lenne pl. az, hogy a valóságot a lehető legtöbb nézőpontból, legteljesebben mutassa be. Ez az iromány leginkább csak tendenciózusan torzító butaságok gyűjteménye.

Elnézést az egyébként tisztelt alkotó csapattól a kicsit sarkos megfogalmazásért ..

sunwind 2012.09.26. 14:09:52

Indiában a nyugaton szokásos közvélekedéssel szemben nem a szerelmet tartják a házasságok alapjának.
A családot, mint a társadalom alapegységét igen komoly erőnek, igen fontos entitásnak tekintik, ezért mielőtt két fiatal egybekel, hosszú és bonyolult kiválasztási és ismerkedési folyamaton mennek keresztül, nemcsak ők maguk, de a családjuk, a környezetük is. Mielőtt két fiatal egybekel, gondosan mérlegelik (ők maguk és a családjuk is), hogy illenek-e egymáshoz ők maguk, a gyereknevelési elveik, a hobbijaik, az érdeklődési köreik, az életcéljaik, átgondolják, hogy képesek lesznek-e majd együtt élni, problémákat együtt megoldani, hogy a két család mennyire képes kooperálni, stb.

Arányaiban nagyjából pont ugyanannyi erőszakos papa-mama, deprimáló család található ott is, mint pl. Magyarországon. Nyilván ott is vannak gyerekeikre akaratukat erőszakkal rákényszeríteni próbáló szülők, éppúgy, ahogy itthon.

Vicces mondat: "Évente több mint ezer becsületgyilkosság történik Indiában."
Főleg az után vicces olvasni ezt a mondatot, hogy az elmúlt hetekben megtanulhattuk hogy kis, ámde fejlett kultúrájú hazánkban hetente egy nő, vagy gyerek hal meg családon belüli bántalmazás következményeként. Persze az évi ezer haláleset Indiában sok, az egy is sok lenne. De arányaiban (az ország lakosságszámához viszonyítva) ez jóval kevesebb, mint az itthoni heti egy.

Hátrább az agarakkal, magát civilizált(abb)nak hívő nyugat, mert rengeteg tanulni való volna keleten (is), ha képesek lennénk nem előítélettel hallgatni és figyelni, hanem valódi nyitottsággal, kíváncsisággal..

ibafaipap 2012.09.26. 14:30:23

Nem értek egyet azzal, hogy minden kultúra ugyanolyan értékű lenne. Amilyen a fa, olyan a gyümölcse.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.09.26. 14:40:20

@sunwind:

Jó, amit írsz.

Félek, hogy egy a keresztényi(?) Európában civilizálódott(?) egyén nemigen fogja fel azt (nemigen akarja, pontosabban), ami mondandód mögött rejlik.
India egész más világ, egy valódi multikulti ország, innen elég nehezen érthető.

@Nűnű:

"Valóban ez a más kultúra a benne élők választása, és egyáltalán, tolerálni kell mindenféle f@szságot? Mert én kultúrának nem nevezném a csiklócsonkítást, a tetőtől talpig rongyba burkolt iszlámot, stb."

Szerintem árnyaljuk ezt egy kicsit. Sosem a vallással, társadalmi-kulturális konvenciókkal van a gond, hanem azok félreételmezésével és bigott betartatásával. A világ változik, ergo bizonyos konvencióknak is idomulnia kellene hozzá. De ez idő, és sajnos láthatóan nem megy áldozatok nélkül.
Az indiai kultúra igen színes, a társadalom megosztottsága pedig ősrégi tradíciókon nyugszik. Innen nézve mindez fura, de minket nézve onnan mi vagyunk furák nekik.
Az iszlámmal pedig semmi baj nincs, sokkal toleránsabb vallás például a katolicizmusnál (csak nézz körbe Spanyolországban, mit hagytak maguk után a mórok; ők nem rombolták le a kerszetény templomokat, de akár a törököket is mondhatnám, akik itthoni uralma alatt ismereteim szerint nem folyt keresztényüldözés) - ráadásul, asszem ugyanazt az Istent féli, mint mi keresztények, vagy a zsidók.

A baj a szélsőséges iszlamistákkal van, illetve a szunnita és siíta szembenállással. Ezek jelentős muníciót kapnak az ultraortodox vallásértelmezésüktől, ebből merítik erkölcsi alapjukat vérengzéseikhez, mindezt Allah nevében persze (de nem Allah miatt).

Ezzel együtt: azért megölni a saját gyerekedet, mert megszökött a szerelmével, több mint bűn - hiba. ez semmiképpen nem tolerálható, szimpla gyilkosság.

@Gondolkodni Próbáló Birca:

"Minden kultúra egyenértékű. Minden más nézőpont rasszizmus. "

Stimmt.

sunwind 2012.09.26. 15:39:02

@Zébácsi: Egy volt kollégám (indiai, aki elrendezett házasságot kötött éppen akkor, mikor együtt dolgoztunk) mesélt sokat arról, hogy hogy is működik ez náluk. Irígylésreméltóan szép kapcsolatban éltek a friss feleségével, egyébként.

Sokkal érdekesebb filmtéma volna ez (pl. számomra) - hogy egy másik kultúra hogyan fogja fel a házasság, a család intézményét az elméletben és a gyakorlatban. Ehelyett kurrens riportokat gyártanak ostoba (ilyen, vagy olyan kultúrába született), agresszív szélsőségeseken csámcsogni, vérben, mocsokban és könnyben cuppogva, mert az eladható a médiában.

Ezzel az erővel nyugodtan lehetne arról is forgatni, hogy hogy rendezi be egy sokgyerekes mélyszegénységben élő, vidéki család a lánygyerek életét Kelet-Magyarországon. Azon is lehetne szörnyülködni bőven..

Többet vártam Esztertől és Andrástól, sajnos.. Újabban erősen látszik már, hogy eladásra dolgoznak, a kedves vevő igényei szerint. Meg is látszik a végeredményen.. :-(

rooklin 2012.09.26. 20:57:08

@sunwind: Ó, hát szépeket mesélni a feleségemről, az én is nagyon tudok, hát még újkorában miket tudtam volna! Nem kell ahhoz indiába menni komám.

Amúgy jó szöveg, jót röhögtem.

Szemekbe zárt titkok 2013.02.18. 12:43:28

Azon gondolkodtam az adás után, hogy érdekes lenne megnézni ezeket a fiatalokat 20 év múlva, hogy vajon hányan maradtak együtt, mi lett a sorsuk.
Az egyik tanultabb fiú szemében látni véltem már ott, a Love Commando szálláson, hogy megbánta a szökést otthonról... Inkább sajnálatott éreztem belőle a lány felé, aki talán meg is halhat a történtek miatt.

Provokat Úr 2014.01.22. 15:07:08

@Nűnű: A mi szempontjaink szerint a csiklócsonkítás barbarizmus. Az övék szerint az barbár dolog, ha nincs megcsonkítva egy lány. Mi alapján lehet eldönteni, hogy kinek van igaza? Általánosságban, objektíven, sehogy. Abszolút igazság nincs, van a mi igazságunk és van mások igazsága. Ha egybeesik, fasza. Ha nem, akkor általában az erősebb rákényszeríti saját igazságát a gyengébbre. De attól még az nem lesz abszolút igaz.

@Elhárított királycsel: Igazad van a mi szemünkben embert ölni mindenképpen bűn. Mert így nőttünk fel, így tanultuk. Ha nem ezt szívtuk volna magunkba az anyatejjel, akkor lehet, hogy Te is úgy gondolnád, a család becsülete többet ér mint a gyermeked élete. Én sem értek egyet vele, de látom, hogy másoknak ez a saját igazságuk. Nem látok olyan abszolút indokot, amely alapján ki lehetne jelenteni melyik az "igaz"

zdyzs 2014.01.22. 15:07:19

@sunwind: Jól összefoglaltad hogyan állnak hozzá a házassághoz a indiaiak. Még annyit tennék hozzá, hogy itt mindenki gyermekkorától úgy nő fel, hogy az istenek fogják megtalálni neki a megfelelő párt (a szülök tevékenységén keresztül). Nem nekik kell azt keresgélni. Ezért az emberek nagy része mikor házasságot köt, azt az istenek akaratának tartja. Mivel azzal senki nem szeret szembe menni, általában azon dolgoznak, működjön a kapcsolat és szeretetben éljék le párjukkal az életüket, még akkor is ha az esküvő napján látják meg egymást.

Igaz itt sem működik ez mindig, de ahogy én látom, semmivel sem működik rosszabbul, mint nálunk a szerelmi házasságok. Egyszerűen csak más metódus alapján állnak hozzá.

rooklin 2014.01.22. 15:09:49

@sunwind: Ó, hát szépeket mesélni a feleségemről, azt én is nagyon tudok, hát még újkorában miket tudtam volna! Nem kell ahhoz Indiába menni komám, én is irigylésreméltóan szép kapcsolatban éltem a friss feleségemmel.

Amúgy jó szöveg, jót röhögtem.

Dezső bácsi 2014.01.22. 15:14:52

Bocsánat, de engem nagyon bosszant hogy a feliratok jó része olvashatatlan. Világos háttér előtt fehér betűs szöveg...Tényleg nincs ott egy rendes vágó? Vagy elég volna, aki törődik a balfék nézőkkel, hát ha nem tud angolul.

sunwind 2014.01.22. 15:15:41

Indiában a nyugaton szokásos közvélekedéssel szemben nem a szerelmet tartják a házasságok alapjának.
A családot, mint a társadalom alapegységét igen komoly erőnek, igen fontos entitásnak tekintik, ezért mielőtt két fiatal egybekel, hosszú és bonyolult kiválasztási és ismerkedési folyamaton mennek keresztül, nemcsak ők maguk, de a családjuk, a környezetük is. Mielőtt két fiatal egybekel, gondosan mérlegelik (ők maguk és a családjuk is), hogy illenek-e egymáshoz ők maguk, a gyereknevelési elveik, a hobbijaik, az érdeklődési köreik, az életcéljaik, átgondolják, hogy képesek lesznek-e majd együtt élni, problémákat együtt megoldani, hogy a két család mennyire képes kooperálni, stb.

Arányaiban nagyjából pont ugyanannyi erőszakos papa-mama, deprimáló család található ott is, mint pl. Magyarországon. Nyilván ott is vannak gyerekeikre akaratukat erőszakkal rákényszeríteni próbáló szülők, éppúgy, ahogy itthon.

Vicces mondat: "Évente több mint ezer becsületgyilkosság történik Indiában."
Főleg az után vicces olvasni ezt a mondatot, hogy az elmúlt hetekben megtanulhattuk hogy kis, ámde fejlett kultúrájú hazánkban hetente egy nő, vagy gyerek hal meg családon belüli bántalmazás következményeként. Persze az évi ezer haláleset Indiában sok, az egy is sok lenne. De arányaiban (az ország lakosságszámához viszonyítva) ez jóval kevesebb, mint az itthoni heti egy.

Hátrább az agarakkal, magát civilizált(abb)nak hívő nyugat, mert rengeteg tanulni való volna keleten (is), ha képesek lennénk nem előítélettel hallgatni és figyelni, hanem valódi nyitottsággal, kíváncsisággal..

pentye 2014.01.22. 15:16:05

@sunwind: az utolsó mondatoddal sajnos én is picit egyetértek. Mintha a mennyiség a minőség rovására ment volna az utóbbi egy, másfél évben. De lehet az is, hogy az előző évad(ok) túl magasra tették bennem a mércét. Ettől függetlenül meg fogom nézni valószínűleg ezt a részt és a következőket is reménykedve abban, hogy ismét olyasmit láthatok a készítőktől, amit várok:)

és maradok ezentúl is hű rajongó, hiszen szinte már függővé váltam, így nehéz leszoknom még így is:P
süti beállítások módosítása