A pódiummal szemben ülök. Áldozatok rokonai pózolnak az újságíróknak. Sok Jack Bauer van a tömegben, minden harmadik ember titokzatosan néz, fülhallgatóval a fülében. Mellettem egy kerekesszékes újságíró standup-ot gyakorol. Mindjárt kezdődik a ceremónia.

Carl 20 éves, 10 évvel ezelőtt beszélt utoljára az apjával telefonon, aki pár óra múlva meghalt. Nem hiszi el, hogy tíz év eltelt, ma is nagyon hiányzik neki. Kövér, vöröshajú fiú, egyszerre kávézik, cigizik és az IPhone-ját nyomogatja, miközben ezeket meséli.

Egy kínai amerikai hozzátrtozó táblát tart: "President Bush! My son was killed by 9.11. terrorist attacks. Children in Iraq and Afghanistan still suffer. What is the justice for you?"

Skót dudások, dobosok és a brooklyn-i ifjúsági kórus a színpadon, de néma csönd. Unfold! - szól a parancs. Kibonjták a zászlót, felcsendül a himnusz.

Hihetetlen látvány előttem: Obama és Michelle, Bush és Laura egymás mellett, barátságban, golyóálló üveg mögött.

Ten years have passed since a perfect blue sky morning turned into the darkest day - jelenti be Michael R. Bloomberg, New York város polgármestere az első perc néma csendet.

God of Jacob is our refuge - mondja aztán Barack Obama. Homlokráncai mélyebbek, mint valaha. Libabőr.

334 hozzátartozó olvassa fel az áldozatok neveit. 20 év körüli fiú a színpadon: "My best friend, my mentor, my father! If u'd have a chance to meet my little brother,you will be proud." Ennél a mondatnál Laura Bush arcára ráfagy a mosoly. Hihetetlen itt állni. Nem múlik el a libabőr. Tíz év alatt sok víz lefolyt a Hudsonon. Újabb néma csönddel emlékeznek a percre, amikor becsapódott a déli toronyba a gép. A csendet Bush elnök hangja töri meg. Fujjogás a tömegből, páran azért tapsolnak. A színpad sarkán jelbeszédben közvetítik az előző elnök szavait.

A beszéd után a két elnöki pár lelép, végigsétál a Memorial Plaza vízesése mellett. Az emlékmű holnap nyit. A hozzátartozók egy része néhány perccel később szintén a Memorial Plaza-ban sétálgat, és keresi a családtagja nevét. Az emlékmű területére 400 tölgyfát ültettek. Mellettük ott áll a "Túlélő Fa" is, az egyetlen fa, amelyik túlélte a tornyok leomlását.

Felolvassák a csaknem 3000 áldozat nevét. God bless New York City, God bless America - egy fiatal rendőrnő a szintén rendőr apjára emlékezik. A 2977 áldozat nevét felolvasni sok idő. Több óra. De legalább felfogjuk, mennyi emberről van szó. A számot kimondani nagyjából két másodperc.

9:59. Tíz éve New York-i idő szerint ekkor omlott le a déli torony. Most George Pataki, New York állam egykori kormányzója készül a mikrofonhoz. Verset szaval 9/11-ről.

Mi egyébként csak "véletlenül" vagyunk itt, de éppen George Patakihoz is kapcsolódik a dolog... A multikultiról forgatjuk a következő On The Spotot New Yorkban: pár napja készítettünk interjút a magyar származású Patakival (twitpic.com/6hwm7z), aki 12 éven át volt New York kormányzója, 2001. szeptember 11-én is. Szerinte 9/11 a repterek biztonsági előírásain kívül olyan sok mindent nem változtatott meg a bevándorlók életén és a multikultin, sőt a támadás után erősebb volt a New York-iakban az összetartás, mint valaha: zsidókban, keresztényekben, muszlimokban, minden New Yorkerben.

Ezzel együtt van egy elég durva iszlamofóbia az Egyesült Államokban, és ez tíz évvel ezelőtt kezdődött. Tegnapelőtt találkoztunk egy pakisztáni szitárművésszel, aki a támadások után éppen Bostonban turnézott, és a buszon egy amerikai hölgy a szitártokjára mutatva kérdezte, hogy az meg mi. Mire a szitárművész felelte, hogy szitár. A következő kérdés az volt, hogy melyik országból jött. A szitárművész mondta, hogy Pakisztánból. Erre a hölgy elkezdett üvölteni a buszvezetőnek, hogy azonnal állítsa le a buszt, mert egy terrorista van az utasok között!

Most pont egy zsidó-keresztény-muzulmán megemlékezésre rohanunk, ahol együtt lesz a rabbi, a pap és az imám. Elvégre - mondják a mai esemény szervezői - tíz évvel ezelőtt együtt haltak meg zsidók, keresztények és muszlimok a terrortámadásokban, miért ne férhetne össze ez a három vallás, kultúra és közösség még ebben az életben? Ha máshol nem, legalább New Yorkban... Onnan jelentkezünk!

window.fbAsyncInit = function() { FB.init({ appId : '217136951693260', autoLogAppEvents : true, xfbml : true, version : 'v10.0' }); };
-->

A bejegyzés trackback címe:

https://onthespot.blog.hu/api/trackback/id/tr683218231

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockjano 2011.09.11. 19:41:48

Szuper...nagyon várjuk a riportot!!!

(remélem nem vágják meg nagyon, nagyon szeretném ha hosszabbak lennének a műsoraitok)

jano

☉ ☾ 2011.09.12. 05:23:09

"tíz évvel ezelőtt együtt haltak meg zsidók, keresztények és muszlimok a terrortámadásokban" - akkor már csak emberek voltak, zavaros fogalmak nélkül.

limbekcs 2011.09.12. 05:24:08

"Ha máshol nem, legalább New Yorkban... "

ázz.

hát erre vagy túl sokat kellene írni, vagy pedig esetleg csak annyit, hogy Ibrahim. (Ábrahám? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.12. 05:24:23

"együtt lesz a rabbi, a pap és az imám"
Ezt nem lehetne máskor is?

Az arabok meg gondolkodjanak el, hány arab halt ott meg... :S

Picsasereghajtó 2011.09.12. 05:25:19

Kicsit frusztráló, hogy kikerül valami jó dolog az Index címlapjára, felkelti az ember érdeklődését, aztán kiderül, hogy az egész csak csali, és valami rendkívül elavult múlt évezredbeli módon tévét kéne fixen megadott időpontban bekapcsolni, hogy lássam is a tartalom lényegi részét, mert a neten csak ajánlók és kimaradt jelenetek vannak (ami alapján még kedvem is lenne megnézni az egyes epizódokat, de a szombat este 10 óra kimondottan egy olyan időpont, amikor a legkevésbé jut eszembe bekapcsolni a tévét, még ha nagyritkán otthon is vagyok olyankor...)

I_Isti 2011.09.12. 09:36:36

Psalm 46:7
Jehovah of hosts is with us; The God of Jacob is our refuge.
(American Standard)

magyar fordítás (Károli):
Zsolt 46:8:
A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk.

hörgőszelep (törölt) 2011.09.12. 16:11:16

Sajnálom azokat, akik értelmetlenül meghaltak a WTC-ben, persze ez nem segít rajtuk. Az azonban furcsa, hogy a II. világháború (kb. 60 milliós )halottjaival fele ennyit sem foglalkoznak soha.

mrasid (törölt) 2011.09.12. 16:11:42

@ColT: volt már ilyen, nem is egyszer.
Sőt 2001-ben az áldozatok búcsúszertartásán is.

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2011.09.12. 16:12:39

@Dönekszt sztop iz nyugati rélvély sztésön:

igen, ennek a műsornak már csak az ajánlók alapján is járna egy youtube channel vagy valami.

Civitas Fidelissima 2011.09.12. 16:12:54

Tegnap az interneten 2995 áldozatról olvastam. A híradóban 2986-ot mondtak. Itt 2977-ről van szó. Szerintem 10 év után bosszantók ezek az eltérések. Gondolom, akik felkerültek az emlékműre, az a hivatalos szám. De az melyik volt?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.09.12. 16:13:46

Milyen szép gesztus ez a világvallások vezetőitől!! Kiváncsi vagyok Jehova Tanúi Vezető Testülete (vagy egy képviselőjük) mikor csatlakozik ehhez a jeles eseményhez... megmondom: SOHA!
Ennyit röviden a "szeretet vallásáról".

A cikk tetszik, és az ebből készülő részt előre is várom... (bár nem nézek TV-t, beszerzem majd)

All the best,
JJ

Margitkababs 2011.09.12. 16:14:00

Kíváncsi vagyok, hogy milyen szerepet játszott a terrortámadásokban az FBI és CIA ügynökként ismert Ali Mohamed?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.09.12. 18:13:41

@mrasid: Rosszul fogalmaztam, illetve sehogysem.
Úgy értve, az idióta vallási fanatizmust (politikait is) félretenni, úgy globále. Lehet jobb lenne a világ. Vagy valami.
süti beállítások módosítása