Van egy rémes vicc Dél-Afrikában: mi a különbség a rasszista és a turista között? Két hét. Éppen két hetet töltöttünk el Dél-Afrikában, és nem fogjátok elhinni: nem lettünk rasszisták. Sőt. Mi lett volna, ha minket rabolnak ki, ha minket erőszakolnak meg, ha minket fenyegetnek meg egy hideg pisztolycsővel a halántékunkon? Rasszisták lennénk? Nem tudom, nem hiszem, remélem, hogy nem. Ugye ez nem így működik? Biztosan nem feltétlenül, találkoztunk Terivel és Karcsival, akiket pár éve fekete fegyveresek tartottak fogva órákon át a gyerekeikkel együtt, amíg kipakolták az egész házat. Előtte és azóta is misszionárius munkát végeztek/nek afrikai országokban feketék között, és segítik a környékükön élő szegényeket is, akik persze, történetesen, nagyon is történetesen, feketék. Most már van egy-két fehér nyomornegyed is, olyan koszosak a gyerekek, hogy elsőre feketéknek néznénk őket, aztán kiderül, hogy fehér családok odáig csúsztak, mint rengeteg fekete: bádogviskók és sátrak az otthonaik. Először úgy gondoltam, Dél-Afrikában majd megértjük, hogy mi az a rasszizmus, miért, hogyan alakul és fajul eddig és addig, és hogyan lehet az Apartheid után egy olyan országot kitalálni, csinálni, ahol most foci-vb-t rendeznek, és sokkal jobb klubokban buliznak, mint Budapesten bárki. Közben milliók élnek nyomornegyedekben, bádogvárosokban, az ország fele vidéken, sok esetben törzsi körülmények között törzsi szokásokkal. Például úgy válik férfivá a dél-afrikai férfiak fele, hogy egy éles késsel körülmetélik, három-négy-öt-hat hétig egy szalmakunyhóban él a falun kívül, testvérei viszik neki a kaját, aztán, amikor meggyógyul, kijön a bozótból, megfürdik, és lefekszik valakivel, akit biztosan nem akar feleségül venni, hiszen arra használta, hogy megtisztuljon. Magyarul megerőszakol egy lehetőleg fiatal lányt. Sok esetben legalábbis ez történik. És talán nem véletlen, hogy Dél-Afrikában regisztrálják a legtöbb megerőszakolást, ennek persze más okai is vannak, kezdve azzal, hogy a férfi otthon ül munka nélkül – ám férfivá váltan –, és egyszerűen bizonyítani akarja, elsősorban saját magának, aztán a többieknek, hogy ő hordja a nadrágot. Így. És amúgy is, szórakozás, minden más helyett, ami egy a térképen sem jelölt afrikai faluban nem is létezik. Ezt egy East London-i nőket védő egyesület vezetője, Leslie Ann Foster mesélte, akivel együtt dolgoztunk néhány napig... (Lesliet pár éve jelölték a Nobel-díjra is, nem kapta meg – még.) Például segített megszervezni, hogy lefilmezhessünk egy férfivá válási ceremóniát, a kecske torkának elvágásától a körülmetélésig. 

 

 

Visszatérve: azt hittem, itt majd megértjük a rasszizmus természetét. Hát nem nagyon. Ez van. Otthon is, itt is, az újságokban is, még Londonban is, mindenhol, az egész világon, az oviban is: ha vannak a szőke- meg a feketehajúak, és az egyikből kevesebb van, külön játszanak majd. Persze, ha megismerik egymást, talán már más a helyzet. Dél-Afrika ennél sokkal érdekesebb és bonyolultabb. 350 évvel ezelőtt kellene kezdeni, hogy megértsük, miért mi történt ebben az országban, és mára miért itt nyílt a legnagyobbra az olló a szegények és a gazdagok között, miért ölnek meg évente úgy 20 ezer embert (ez több, mint ahányat Afganisztánban, pedig ott háború van), miért engedi a fekete klubban a biztonsági ember, hogy a fehér fiú Európából táncoljon a hangfalon, és miért parancsolja le a fekete srácot azonnal, miért van még mindig alig vegyes házasság (mármint fekete-fehér), miért ekkora a kulturális különbség vagy sok esetben civilizációs szakadék, és mi lesz itt öt év múlva: egy dinamikusan fejlődő afrikai csoda, vagy egy Zimbabwe szintjére süllyedt ország véres polgárháborúval? 

 

 

Vége ennek a résznek, mármint a forgatásnak, most két hét folyamatos vágás, hogy a foci vb döntője előtt két nappal láthassátok a filmet, amely jó esetben felteszi a fenitek közül a legégetőbb kérdéseket, és valami válaszlehetőségeket is vázol Dél-Afrika legizgalmasabb helyszíneiről, legérdekesebb embereivel. Még nyolc óra, és reggelre Frankfurtba érünk. Egy pohár vodka-narancsot szopogatok, hogy tudjak aludni. Nem tudom, Eszter mit iszik, azt hiszem, semmit (miközben a fehér srác a hangfalon táncolt, ő sem vizet ivott), sorokkal előttem ül, nem volt két hely egymás mellett. Talán reggel még írunk, annyi minden történt velünk Dél-Afrikában...