Mar a Madridba tarto gepen ulunk, ugyhogy batran kijelenthetjuk: megusztuk Boliviat! Most rogton lelkiismeret-furdalasom tamadt, mert ami azt illeti, Bolivia kellemes, gyonyoru orszag, es legtobbszor nagyon jol ereztuk magunkat. Sokkal fejlettebb is, mint gondoltuk.

Sokan aggodtak miattunk, mert az aprilis 16-odikai esemenyek ota mi voltunk az elso magyar ujsagirok/filmesek, akik a Rozsa-ugyben szimatoltak. Szilvia Flores ( Eduardo Rozsa Flores testvere) nem volt hajlando meg csak talalkozni se velunk, mondván, hogy biztosan figyelnek minket, es neki jobb, ha magyarokkal nem all szoba. Pedig nem is interjurol lett volna szo, csak egy szimpla kaverol.

A tolmacsunk legtobbszor nem arulta el, hogy magyarok vagyunk: europai ujsagirokent mutatott be bennunket:) Nincs jo hirunk, na! Ennek ellenere nagyon baratsagos volt velunk
mindenki... Neha mi is aggodtunk, mert olyan torteneteket, osszefuggeseket, pletykakat hallottunk fontos emberekrol-fontos embetektol, amikrol az ember ne nagyon akarjon tudni, kiveve ugye, ha ezert megy oda, es ez a munkaja.

Boliviaban nincs (még) igazi diktatura, inkabb egy furcsa demokracianak tunik. Nagyon sokan biraljak Moralest, es meno ellenzekinek lenni. Ugyanakkor barmi megtortenhet...

"Faraszto ez a paranoia" - mondta ma reggel Andris, es rogton kitalalta, hogy menjunk felvaltva reggelizni, nehogy valaki az utolso pillanatban drogot csempesszen a hatizsakunkba, ezzel garantalva, hogy a kovetkezo 20 evet egy boliviai bortonben toltjuk... Hacsak nem keni meg valaki a birot... (Forgattunk egy kokain-szallitmanyrol par napja, epp akkor hoztak be a rendorsegre egy sapadt spanyol gyereket, aki kb. 5 kilo drogot applikalt a testere. Elkapták. Boliviaban 1 gramm kokain ugyanannyi buntetest vonhat maga utan, mint 100 kilo.)

Bezzeg Toaso Elod ugyeben nincs sok esely a titkos megegyezesre a biroval, Elod ugyanis politikai fogoly. Terrorizmus a vad, es a Morales kormany mindent megtesz, hogy bebizonyitsa: Elod Bolivia elsoszamu terroristaja. Bizonyitekaik nincsenek, a vadak nevetsegesek. A bokkeno csak az, hogy ez nem jogi, hanem politikai kerdes.

"Chilei noben, perui baratban es boliviai torvenyben ne bizz!"- ezt tanulta Elod a bortonben. Pont a szulinapjan mentunk be hozza a San Pedro bortonbe, La Pazban. Vittunk neki tortat, meg a csomagokat a testveretol es az egyik kedves tanitvanyatol. Elod informatika tanar, most lett 29. Kicsit le van fogyva, kicsit furcsak a szemei - rogton mondja, hogy egy hete nem aludt -, de vegtelenul szelid a tekintete. Azt mondja magarol, hogy konfliktuskerulo, es mivel tul akarja elni, meghuzza magat, amennyire csak tudja. Tobbszor beszeltunk vele telefonon, amikor mar Santa Cruzban voltunk. Tippeket adott, hogy hol a legjobb a kave, es hogy van egy babmbuszba tekert edesseg, azt feltetlenul probaljunk ki... Tegnapelott meg elmeseltuk neki, hogy a Las Americasban lakunk, ott, ahol Eduardo Rozsa Florest, Magyarosi Arpadot es Mike Dwayert agyonlottek, kivegeztek. Elod es Mario Tadics eletben maradtak. Mig Elod eletet a csoda mentette meg (beleeresztettek egy sorozatot az ajtajaba), addig Tadics szobajaban egyetlen loves sem dordult el. Furcsa, nem? Erre is
van magyarazat, majd az On The Spotban elmeseljuk:)

Minel tobb emberrel forgattunk, annal jobban zugott a fejunk... Kinek dolgozott Eduardo? Miert hivta ki a fiukat? Miert keszitettek nevetseges fegyveres kepeket, amik most bizonyitekkent szolgalnak Elod ellen? Miert vegeztek ki oket? Miert kellett emiatt egy csomo
befolyasos embernek elmenekulnie Boliviabol, nem csak Santa Cruzbol, hanem bizony a kormany oldalarol is?

Nyomoztunk, szimatoltunk, neha paraztunk egy kicsit, es most elkezdunk dolgozni egy olyan filmen, ami valoszinuleg a legnagyobb kihivast jelenti szamunkra az On The Spot "torteneteben". Izgulok, hogy sikerul-e mindazt elmeselni, amit hallottunk.

Meg 8 orat repulunk Madridig, Andris mar alszik, en nem tudok...

Puszi,
Eszter

window.fbAsyncInit = function() { FB.init({ appId : '217136951693260', autoLogAppEvents : true, xfbml : true, version : 'v10.0' }); }; -->

Marc, a svalbardi újságíró.

-->

Kimaradt jelenetek, I.

A magyar lány Svalbardon.

Folyamatos update stream a Facebookon!

-->

Eszter levele

Andris éppen koka farmerekkel forgat. Sajnos nélkülem, mert alig bírok lábra állni, úgyhogy fekszem az ágyban és unatkozom. Szívesen megnéztem volna én is, hogy milyen egy koka ültetvény. Na, majd vágás közben.
 Andrisék a világ legveszélyesebb útján közelíteték meg a koka farmokat. Azt mondta telefonon, hogy úgy száz méterenként kereszteket látott... Ez a La Paz-Coroico útvonal,  évente átlag 26 autó zuhan a szakadékba.
Bolíviában legális a kokatermesztés, sok mindenre használják a levelét, még szakrális szerepe is van. Sokan összekeverik a kokát a kokainnal. Evo Morales, aki maga is koka farmer volt, mindent megtesz, hogy elfogadtassa a világgal a koka növényt. Amerika dühöng, mert állítólag a termény 50%-a megy a laboratóriumokba és kokain lesz belőle.
Lényeg, hogy a zero- koka szabály helyett, Morales zero-kokain törvényt szeretne látni.
Azzal érvel, hogy a növény az őslakos kultúra része.
 Ezt mi is bizonyíthatjuk, ugyanis koka teával próbáltunk megszabadulni a magaslati betegség kellemetlen tüneteitől... Több-kevesebb sikerrel. Ajánlják fejfájásra és étvágycsökkentőnek is.

Sajnos fertőzésre nem jó, úgyhogy nekem marad az antibiotikum...
( Azt mondta az orvos, hogy úgy három napja ehettem valami szörnyűséget. A brazíliai reptéren egy rettenetes fehér virsli a bűnös. Nagyon éhesek voltunk. Andris csak sültkrumplit evett. )

Eszter

 

Az út, amin Andris ment:

 

-->

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma együtt reggeliztünk Evo Morales elnökkel a palotájában. Nem hatszemközt, hanem vagy két tucat nemzetközi újságíróval a választások alkalmából. Joghurt volt és kukoricás torta, meg gyümölcslé. Mind finom.

Kérdeztünk is...

Most csak ennyi.

Eszter nagyon nincs jól, újra influenza-tüneteket produkál, megfejelve a hegyibetegséggel (4000 méter fölött vagyunk). Folyton kokalevelet rágcsálunk, de nem segít. (Nyugi, ennek annyi köze van a kokainhoz, mint mákosgubának az ópiumhoz, itt mindenesetre nemzeti szimbólum, mindenki ezt eszi, rágja, issza.)

-->

Másfél napja úton vagyunk. Madridban töltöttünk egy napot, kellemes hely. Sao Paulora teljesen kipurcantunk, úgyhogy kivettünk egy "szobát", nevezzük inkább kabinnak: egy kamra, benne emeletes ággyal, plafonon két lyuk (szellőzőrendszer), de a lényeg, hogy aludtunk négy órát, és zuhanyoztunk: új emberként szállunk föl a La Paz-i járatra.

Éjszaka érkezünk, éjfél körül.

Nem tudjuk, mikor jelentkezhetünk legközelebb.

Adios amigos!

-->

Már semmit sem látok az ablakból, de nemcsak a tízezerméteres repülési magasság miatt, hanem mert tök sötét van. Elvileg éjfélre Budapesten leszek. (Nincs közvetlen Edinburgh-Budapest járat. Ennél kevésbé meglepő, hogy nincs közvetlen Budapest-La Paz járat sem.) Holnap korareggel indulunk Bolíviába. Az út 41 óra. Madridban vagy fél nap várakozás, aztán irány Brazília, és onnan La Paz.

Az eddigi legrázósabb útnak ígérkezik, teljes a felfordulás, alig egy hét múlva lesznek a választások, beköszöntött az esős évszak, az utak egy része járhatatlan, ráadásul Eszter még mindig nem gyógyult meg, arról nem beszélve, hogy teljesen elfelejtettük a Malára-gyógyszert, tehát még receptünk sincs.

Keep in touch!

Andris

-->

Andris II. levele a rómaiaktól

Megjött Eszter, elmentünk vacsorázni, mesélt Münchenről, ittunk bort, mire visszaértünk a szállodába, már lázas volt. Aznap este még nem kellett hidegvizes borogatás sem a homlokára, sem a csuklójára. (Két nappal később már igen.) Megijedtünk, de a másnapi Ulickaja-interjút nem lehetett hova tolni, reggel már a Roma Giardino Degli Aranciban ücsörögtünk narancsfák alatt, Róma fölött.

Ulickajával koradélutánig beszélgettünk, aztán ebédeltünk, jó lenne róla is egy olyasmi portrét vágni, mint Wendersről a vizsgafilmünk, a Walk With Wim... Hogy Daniel Steinről, a zsidóságról, a kereszténységről és a gyűlöletről mit mondott, az az izraeli adásból kiderül (január első szombat estéjen, Spektrum Tv-n, 21:30-kor On The Spot - A helyszín: Izrael)

Délután sétáltunk, a Capitóliumon láttuk Gilad Shalit fotóját. Ő az az izraeli katona, akit három éve elrabolt a gázai-izraeli határról a Hamasz fegyveres szárnya, az Al Qassam. (Velük volt interjú a gázai adásban, Gilad édesapjával lesz az izraeliben. A Qassamosokat nem kérdezhettük Shalitról, ahogyan Gázában senkit sem, a legelején felvilágosított egy ellenzéki újságíró, hogy bárkit bármiről kérdezhetünk, csak Gilad Shalitot ne hozzuk szóba, mert öt perc múlva egy Hamasz-börtönben találjuk magunkat, ahol addig kínoznak, amíg be nem valljuk, hogy izraeli kémek vagyunk.)

Két nappal később megint találkoztunk Ulickajával, már a Vatikánban. A Pápa a Sixtus-kápolnába hívta a több száz művészt, hogy a szépségről beszéljen nekik. Az újságírók a folyosón plazmatévén nézték a közvetítést. Aztán jöttek ki sorban a művészek, Andrea Bocelli, Franco Nero, Terence Hill, aztán Ljudmila Ulickaja. Kérdeztük: "milyen volt?"
Válasz: "semmilyen, egyetlen szót sem értettem az egészből, nem volt fordítás!"

Aztán mindenkit megetettek, mértéktelenül finom ebéddel, de nekünk csak a maradék jutott, mert a feszengős várakozó-idő alatt (ilyen terülj-terülj asztalkám fogadások alkalmával mindig van egy kettő és hat perc közötti időtartam, amikor a jelenlévők nem merik megbontani az asztalt, óvatosan iszogatnak, csipegetnek, aztán megkezdődik az apokalipszis, és mindenki állattá változik, kivéve, akik éppen jóllaktak a fogadás előtt), szóval a feszengést és a torlódást kihasználva beszabadultunk a Vatikán Múzeumba, és végigjártunk vagy két szárnyat, itt-ott megpróbáltuk elmakogni a kamerába a Daniel Stein-sztorit három mondatban, hogy azok a nézők is értsék majd, akik nem olvasták a könyvet. Erre egy írót, aki négyszáz oldalban írta meg a történetet, nem lehet megkérni. (Megkértük, a hatodik próbálkozásra rá is állt, de négyperces válasz született.)
 

Eszter egyre rosszabb állapotba került, ennek ellenére készítettem róla egy fotót, amelyen gyönyörű. Ezt nem is értem.

Én egy reggeli géppel jöttem vissza Edinburghba, ő estivel Pestre, de azt hiszem, majdnem egyidőben érkeztünk, mert rengeteget késett a gépem. Nem baj, legalább még egyszer átnézhettem az izraeli, majdnem készre vágott adást, és szöszölhettem a héber fordítással, aztán a gépen kialudtam magam. Eszter jobban van, köszöni, reméljük, hogy szombatra teljesen meggyógyul, és indulhatunk Bolíviába.

-->

Andris levele Rómából

2009. 11. 18.
Roma

Eszter talan meg Munchenben van (meghivtak a filmfesztivalra a filmjet, marmint a Fata Morganat), de este mar o is itt lesz Romaban.
Nekem eddig ez a vilag leggyonyorubb varosa.
Anyam mindig azzal jon az On The Spot kapcsan, hogy ugye nem lesz kilenc resznel tobb, es kulonbozo, a mostaninal bekesebb musorotletekkel, illetve temakkal bombaz, legutobb azt ajanlotta, hogy csinaljunk musort Europa legjobb muzeumairol. (Addig sem vagyunk Boliviaban, ugye, ez a fo szempontja egy szereto edesanyanak. Eszter ezt eleinte ugy vedte ki, hogy el se mondta az anyukajanak, hogy hova keszul, a gazai ut elott peldaul azt hazudta, hogy Izraelben tolti a husveti unnepeket. Mas kerdes, hogy ha ezt egy jobboldali telepesnek meselnem, azt felelne: ez tulajdonkeppen nem is hazugsag...)
Szoval eddig mindig kikertem magamnak, amikor anyam europai luxusmusor gyartasaert lobbizott, de ez a Roma...
Hadd ne ragozzam, mert sehogy sem illik egy On The Spot-blogba, bar...
Az izraeli adasban lesz egy interju Ljudmila Ulickaja ironovel, ha minden jol megy, holnap talalkozunk vele. Nem miattunk jon Romaba, hanem a Papa miatt, aki meghivott vagy otszaz muveszt, hogy a Vatikanban ertekezzenek a katolikus egyhaz es a muveszet kapcsolatarol.
Ulickaja tobb szempontbol is erdekes - igy nekunk is, es nem veletlenul az On The Spot izraeli adasaban.

Daniel Stein, a tolmacs cimu regenye a gestapo lengyel tolmacsarol szol, aki tortenetesen zsido volt. Ezt elegge jol titkolta egy ideig, megmentett tobb szaz zsido embert a biztos halaltol... aztan lebukott, es menekulnie kellett.
Apacak bujtattak tobb mint egy evig, o hitre jutott (marmint Jezus Krisztusban), sot pap lett. De vissza akart terni Izraelbe, papkent, de zsido szarmazasu kereszteny papkent. Marpedig a zsido torvenyek szerint aki onszantabol, nem kenyszer hatasara kikeresztelkedik, tobbe nem zsido. Daniel Stein maskeppen gondolta, es beperelte Izrael allamot, ahol egyebkent haborus hoskent fogadtak a csuhaban erkezo papot, de o nem haborus hoskent, hanem zsidokent akarta az allampolgarsagot...
Elete vegeig vezetett egy kereszteny kozosseget Izraelben. Forgattunk egy baratjaval es a testverevel, elegge elteroen gondolkodnak Stein palfordulatarol.
Mindenesetre ebben a sztoriban benne van ez az egesz kibekithetetlennek tuno es bizonyulo zsido-kereszteny konfliktus. Nem veletlen, hogy Steint nehany kovetojen kivul alig ertette valaki akar a zsidok, akar a keresztenyek kozul. Egyebkent utobbiak kozott az egyik embert, aki ertette, mirol beszel Stein, es neki miert ez a vilag legtermeszetesebb dolga, hogy zsidokent hisz a szinten zsido Jezus Krisztusban, II. Janos Palnak hivtak. Ugyanis egyutt tanultak papnak anno Lengyelorszagban.
A lenyeg: nagyon erdemes elolvasni Ljudmila Ulickaja konyvet, mi mar elolvastuk, meg az izraeli forgatas elott, es nagyon varjuk a holnapi talalkozot.

FOTÓK: az On The Spot Facebook oldalán a képgalériában:

http://www.facebook.com/group.php?v=photos&gid=178557780635

-->

Andris levele Svalbardról, az Északi-sarkkörről:

previously on 24:

Tegnap este 23:00-kor megérkeztem a longyearbyeni repülőtérre, hogy az
oslói járaton utazó újságírókkal együtt felszálljak egy 14 személyes
magángépre, és elrepüljek NY-Alesundba, a 79. szélességi fokra, ahol
nincs térerő, nincs WIFI (wireless internet, vezetéknélküli hálózat),
nincs semmi, csak különböző műszerek és antennák, hogy egy olyan
helyen mérjék a különböző légköri jelenségeket, ahol kvázi érintetlen
a levegő és a természet. A félórás repülőút közben átnéztem a főtitkár
és a sajtó programját, aztán éjfél körül megérkeztünk a szállásra.
Ettem egy szendvicset és egy ferrero rochét, ittam fél liter
ásványvizet, mértéktelenül jólesett, aztán olvastam Bibliát, majd
fogat mostam, és lefeküdtem aludni.
Másnap 7:45-kor ébredtem a telefonomra, szerencsére annyira kizökkent
az álmaimból a telefon, hogy azonnal elfelejtem őket, ez többnyire nem
zavar, mert néha szorongós álmaim vannak. Stresszes ez a meló azért. I love it.

Szóval zuhany: 7 perc, öltözködés: 3 perc, pakolás: 3 perc,
és rohantam reggelizni. Utána egy négyszemélyes felvonóval felvontak
egy hatalmas hegyre 15 perc alatt, a kabinbeosztást már előző este
tisztázták, örültem, hogy a koreai és a japán újságíróval kerültem egy
kabinba, van itt nagypofájú angol, kicsit szerencsétlen francia, és
sok néha kibírhatatlanul ideges ENSZ-munkatárs. Az egyik itt sörözik velem
szemben éppen, remélem, nem nyel félre..
Fenn a hegyen egy mérőállomásra értünk, itt mérik a széndioxidot, a
szelet, tulajdonképpen mindent. Félórával utánam megérkezett a
főtitkár és kedves felesége. Jópofa fazon ez a Ki moon. Eléggé a
képébe toltam a kamerát, úgyhogy végig állati jók a képek, aztán egy
másik ENSZ-fazon rámszólt, hogy legközelebb ne tegyem, mert a
többieknek nem lesznek jó képeik. A főtitkár megszólított, kérdezte,
szerintem milyen messze van a gleccser a túloldalon, mire mondtam,
hogy 1,5 kilométer, aztán elmondta, hogy 16. Kérdeztem, az ő tippje mi
volt, mire kitört a nevetés a sok balfék sajtós között. Aztán
fotózkodott Ki Mun, és lement, Én maradtam, beszélgettem egy tudóssal, aztán lelebegtem én is, hogy megtudjam: a főtitkár hajója elhagyta NY-Alesundot, rajta a
BBC-vel és az eleve odarendelt sajtósokkal, rólunk soha nem is volt
szó, tehát nem késtünk le semmit, szemben a főtitkárral, akit nem
engedtek helikopterezni a jégtáblákhoz a sanyarú időjárási viszonyok
miatt, így aztán hajóval kell felmennie, ez sokkal tovább tart, tehát
nem ér vissza Longyearbyenbe ma délután, ahogyan tervezték, csak
holnap reggel, szóval borult az egész program, és fölmerült, hogy
az On The Spot mégsem kap interjút, de legalábbis nem 10 percest, hanem
mondjuk ötöst. "Nem engedhetjük, hogy a három nagy nemzetközi
hírügynökség ne kapjon interjút, a magyar meg igen", így a tökéletesen
logikus érvelés. Írtam segélykérő E-mailt Pásztor Jánosnak, a főtitkár klímavédelmi főtanácsadójának a hajóra,
akit még nem is láttam itt, a nagy nemzetközi francia hírügynökség és a
nagy nemzetközi koreai hírügynökség emberével megbeszéltem, hogy szintén segítenek, az angollal
nem lehetett, hatvanéves, azt hiszi, ő szarta az északi sarkkört, pedig
ugyanazt csinálja, amit én, kiegészítve egy műholdas telefonnal, amely
soha sem működik, és mindenki rajta röhög.
A főtitkár elhajózott egy páncélozott hadihajón a jégtáblákhoz, mi meg
egy csónakon egy olvadó gleccserhez. Ez van. Tényleg olvad. Felmásztunk rá.
Olyan köves, földes, jeges mocsáron keresztül, hogy több újságíró
csizmája teljesen elsüllyedt. A kis japán nő úgy átbalettozott, hogy
patyolattiszta cipővel landolt a jégen, én valahol a kettő között. A
japán digitális újságíróval ugyanolyan kameránk van, néha felvettünk
egymást, de neki is rémes lehet, hogy 40-45 éves, és azt csinálja,
amit huszonévesen kellene. Szerintem. Aztán lehet, hogy tévedek,
mindenesetre ez az egész egy álommeló, amit művelünk Eszterrel.
Szóval gleccser után vissza NY-Alesundba, kikötőtől kisbusszal a
reptérre (mondjuk 1000 méter lehet a kettő között), majd helikopterrel
Longyearbyenbe 40 perc alatt.

Most itt vagyok a legjobb itteni
szállodába, ez olyan, mint egy közepes, vagy annál kicsit rosszabb
otthon, na jó, középjó, mindenki laptopozik, kicsit be voltam szarva,
de most már csak izgulok. Nagyon kéne az a fránya interjú, mégis csak
ezért jöttünk, bár, meg kell mondjam, sokkal-sokkal izgalmasabb ez a
hely, mint gondoltuk. Longyearbyen az utolsó folyton lakott, fejlett
település a sark felé, a 78. fokon, norvég fennhatóság alatt, de 49
ország aláírt egy egyezményt, amely szerint bárki szabadon
garázdálkodhat Svalbardon (Svalbard a nagy sziget, ahol több
jegesmedve lakik, mint ember, Longyearbyen meg a város, ahol nagyjából
mindenki más lakik a medvéken kívül, akik közül egyetlenegyet sem
láttunk, noha minden egyes cég, prospektus, út és vállalkozás
lógójában ott vigyorognak, miközben mindenki be van tőlük rezelve, néha
viccelődnek velük, miattuk jönnek a turisták, tízévente tragédiát
okoznak, szétmarcangolnak valakit, egyébként teljes a béke és a
harmónia). De a medvék a legkevésbé érdekesek, ez egy bányászváros
volt, átmeneti, takaros kisváros most, kórházzal, reptérrel,
mínuszokkal, nyáron non-stop napsütéssel, télen non-stop sötétséggel,
néha zöld sarki fénnyel. Ez egy olyan város, ahol átlagosan 3 évet él
egy ember. Senki sem születik itt, és senki nem hal meg. Ha valaki
beteg lesz, megöregedik vagy segítségre szorul, azonnal hazaküldik.
Iránba, Thaiföldre, Norvégiába, Csecsenföldre, bárhova. Mindenkinek,
aki itt van a jéghideg világvégén vagy a világ jéghideg végén inkább,
van egy története. A horvát nőnek lemészárolták az egész családját, az
iráni kebabos politikai menekült, a thai család a cunami után jött ide
kicsit melegebb éghajlatról... Bárki jöhet, aki nem szorul segítségre,
csak dolgozzon és tartsa el magát. Csak az jöhet, aki kap munkát.
Olyan, mint a Dogville. Kicsit náci. Van templom, lelkész (nem ezért náci:-) - by the way: egy hónap múlva megyünk a Vatikánba interjút készíteni Ludmilla Ulitskayával a Daniel Steinről írt regénye miatt az izraeli részbe).
Szóval van itt minden.

Például négykerekű motortúra a hegyekbe... Egy bánya mellett átvettem a volánt, és beborultam egy völgybe, kétszer átfordult velem a motor, mármint 360 fokot, aztán én a földön maradtam, a motor meg még fordult másfelet, végül mindketten megúsztuk sérülés nélkül, ami tökéletesen érthetetlen. Nem kell beszarni, jól vagyok, nincs belső vérzésem,
akkor már elpusztultam volna, semmim sem fáj, tanultam a dologból, a helikoptert például nem próbáltam meg én vezetni.
Itt tartunk, aggodalomra semmi ok, holnap, remélem, elkészül az első magyar interjú az ENSZ-főtitkárral, addig is, egy fotó róla, rólam és a
feleségéről a hegyen.

Üdv és dinamit,
André

 

 www.facebook.com/photo.php

-->

Takácsandris cikke Gázáról a Népszabadságban!

 http://www.nol.hu/kulfold/lap-20090429-20090429002-8

Itt a link!

-->

A gázai adás ismétlései a Spektrumon?

Hát ekkor és ekkor:

november 13. péntek 22:20;
november 25. szerda 23:10;
december 1. kedd 01:30

Hamarosan jelentkezem!

-->